Mi a véleményetek erről az esetről? Leírom részletesen, mi történt.

Csatlakozni akartam egy klubhoz. Nem írnék részleteket, nem is fontos. A lényeg, hogy fiatalok részére van, és szűk közösségi dolog. Egy telefonszámot kellett felhívnom.

Egyszer már hívtam őket, de akkor nem mentem el.

Most felhívtam újra. Ugyanaz vette fel. Mondta, hogy emlékszik rám, de tudnom kell, hogy hozzájuk egyszer lehet jelentkezni, mert aki nem megy el elsőre, azt nem veszik komolyan. Mondott nekem egy időpontot, hogy következő héten mikor hívjam.

Programom volt, elfelejtettem, másfél órával később hívtam. Ezt rögtön szóvá tette. Nem mentegetőztem, mert tudtam, hogy végül is igaza van, és nem szeretek magyarázkodni. Aztán pedig megkérdezett egy-két dolgot rólam, és kérdezte, hogy megjelenek-e azon a hétvégén. Egy pillanatig haboztam. Itt megállnék egy pillanatra.

Évek óta depressziós vagyok, és erről most szereztem tudomást. Évek óta következetesen lebecsülöm, alulvállalom magam, nem nagyon merek új társaságokba elmenni, új dolgokba kezdeni. Félek az emberektől és nem bízom bennük, úgy általában. Ebben az évben ez már szélsőségesen kijött rajtam, több időt töltök otthon, mint valaha, és akár az is baromi nagy lelki erőpróbát jelent számomra, hogy mondjuk sportolni elmenjek egy társaságba, vagy egy buliba. Állandóan szorongok.

Viszont ugyanakkor igyekszem keresni a lehetőséget, hogy ezen változtassak. Igazából az a gond, hogy rengeteg minden érdekel, sok dologban tehetséges vagyok (mások mondják, plusz vannak eredményeim, mielőtt valaki nekem esne), és ha be tudok kerülni egy jó közösségbe, akkor ezeket nagyon tudom kamatoztatni. Csak a baj az, hogy nem találom meg ezeket a helyeket, társaságokat, embereket. Ez a klub is egy ilyen lett volna.

Szóval itt újra felveszem a fonalat: haboztam, és azt mondtam, hogy megkérdezném otthon, ugyanis van egy családi program, és nem akarom, hogy balhé legyen. Ez egyébként igaz is volt. Azt leszámítva, hogy nem lett volna belőle balhé, és az én félelmem játszott benne szerepet nagyrészt.

Na, ez már sok volt az öregnek. Megkérdezte, hogy ne haragudjak, de milyen dolog az, hogy 20 éves létemre engedélyt kell kérnem anyucitól. Meg eleve, hogy egy éve kerestem őket, és nem jelentkeztem újra, plusz, hogy most is később hívtam fel, mint amit megbeszéltünk. Azt mondta, neki ez nagyon fura. Nem nagyon válaszoltam, mert nem volt mit. Ekkor már ellenszenvesnek is tartottam, úgyhogy inkább fel se vettem, amit mondott. Azt mondta, hívjam fel egy óra múlva.

Felhívtam, azt mondta, tárgytalan a dolog, mert túl fura vagyok. Hozzáteszem, eddigre nekem is elment a kedvem tőle. A f*sznak van kedve elmenni egy olyan társaságba, ahol már azelőtt kinézik, hogy bemutatkozna, mert már előre furának tartják.

A gond az, hogy azóta eléggé bánom, hogy így alakultak a dolgok. Itt ugyanis hasonló érdeklődésű korombeliekkel ismerkedhettem volna, biztos jó lett volna a társaság. Mit gondoltok erről?