Miért titkolja el az özvegy a férje végső nyughelyét?
Harmincéves lány vagyok, egy nagyvárosban élek. Pár éve ismerkedtem meg egy 65 éves bácsival, akinek ugyan volt családja, de nagyon egyedül érezte magát és rosszul viselte betegségei súlyát. Időnként eljártunk sétálni, teázni, én úgy néztem rá, mint apámra, és ő, azt hiszem, őszintén megtisztelt barátságával. A bácsi négy hónapja hirtelen elhúnyt. Nehezen találtam egy közös ismerőst, aki ideadta az özvegye telefonszámát (természetesen, az özvegy beleegyezésével). Szerettem volna többet megtudni halálának körülményeiről és főleg azt, hol van eltemetve, hogy elbúcsúzhassak tőle. Tegnap beszéltem az özveggyel, aki nagyon kimért volt és nem volt hajlandó elárulni, hol van a sírja ("Nem szeretném, ha más emberek is járnának oda"). Azt válaszoltam neki, hogy természetesen megértem és tiszteletben tartom a kérését, de az az igazság, hogy nem értem a kérését, és nem tudom, miért nem mehetnék el egy nyilvános temetőbe egy kedves jó barátom sírjához.
Szerintetek bunkóság volt a részemről felhívni az özvegyet?
Szerintetek

Szerintetek miért titkolja el az özvegy a végső nyughelyét?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem volt pénze eltemetni!!!
Ilyenkor közös hamvasztás van és szétszorják őket valamelyik temetőben önkormányzati engedéllyel.
Nem kell kijárni a temetőbe, ha szeretted, a gondolataid által továbbél.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
mert mit mond majd a szomszéd sírt látogató szomszédasszony, hogy a volt férje sírjához még a ribanc szeretője is kijárogat?!
ez nem az én véleményem, hanem az özvegyé!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ilyen nincs hogy közös hamvasztás!
De van! És akinek nins rokona, azzal mit csinálnak kimegy az önkormányzat és eltemeti?
Mégis hogy képzeled, hogy az önkormányzat fogja a 200 eft-os hamvasztási költséget állni és még urnát is ad hozzá. Röhögnöm kell!
Közös sír van! és szétszórják őket.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"az önkormányzat fogja a 200 eft-os hamvasztási költséget állni és még urnát is ad hozzá"
Igen, ezt hívják köztemetésnek. A temetés költségeit a közjegyző hagyatéki teher címén bejegyzi. Ha van az elhúnytnak vagyona (pl. lakása), az örökösök híján az államra száll, és annak értékéből az önkormányzat visszakapja a temetés költségét. Ha nincs, akkor az állam állja annak a terheit.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#7 dehogy van közös hamvasztás, ilyen hülyeséget
létezik szociális temetés, és település függő, hogy akkor hamvasztatják, vagy koporsóban temetik az így temetettet ... többnyire nem hamvasztatják, mert a koporsós szoc. temetés olcsóbb a hamvasztásnál ... aztán szociális parcellába kerül az elhunyt
ilyen hülyeséget, hogy közös hamvasztás ... láttatok ti már krematóriumot belülről? ismeritek a temetkezést szabályozó törvényt? megáll az eszem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!