Nyújthat-e kezet a mai modern társadalomban a férfi a nőnek bemutatkozásnál?
Az Illemtan ugyebár azt írja elő, hogy a nő nyújtson kezet először a férfinek.
Én (19/f) úgy érzem, ez a szabály ma már idejétmúltnak számít. Elsősorban azért gondolom ezt, mert a legtöbb lány (elsősorban a korombeliek) nincs is tisztában ezzel a szabállyal, s nem egy kínos pillanatot eredményezett már, hogy a lányok részéről elmaradt kéznyújtás miatt a bemutatkozás mondhatni felemásra sikeredett.
Gondoltam, megkérdezem, mit gondoltok ti (elsősorban a fiatalabb korosztály), nyújthat-e ma már kezet a férfi először?
Üdv.
Szerintem sem.
Az meglehet, hogy a kézfogás szokása kimegy a divatból, számos kultúrában nincs akkora jelentős szerepe, mint nálunk.
Van, ahol egyáltalán nem szokás.
A női egyenjogúság számos helyen megváltotztatja a szokásokat a férfi és a nő közötti kapcsolatban, de a hagyományos illemszabályoknak is van létjogosultsága.
Iskolában bár tanultuk ezeket az illemszabályokat, de el is felejtettük. Nekem ha eleve bemutatnának valakit, nem az illemszabályokkal foglalkoznék, nem gondolnám azt egy fiúról, ha a kezét nyújtaná, hogy 'hú, de nem tudja az illemszabályokat' :D Sőt örülnék neki, hiszen azt azt jelentené, hogy valamilyen szinten nincs ellenére a találkozásunk. Viszont a szokások és népi hagyományok nagyon fontosak nekem (még ha nem is ismerem rendesen őket) és ezért jó lenne, ha megőriznénk őket, mert igy fokozatosan elfelejtjük őket :/ pedig szerintem ezek értékes kincsek.
El ne felejtsem.. szerintem sok lány úgy tudja, hogy előbb a férfi nyújtson kezet, úgyhogy nem hinném, hogy okon veszik, ha ezt teszed. Viszont ha egy férfi nem tudja az illemet és a nő igen, akkkor meg eléggé férresikerülhet a dolog, akarva, akaratlanul.
18l
Kitaláltam, hogyan fogom csinálni: bemutatkozom, ő is, elismétlem a nevét, s ha közben nem történt kéznyújtás a részéről, akkor támadok én, mondván, hogy "Örülök a találkozásnak" vagy valami hasonló kíséretében.
Bár ez így még mindig nem az igazi. Jobb rögtön kezet nyújtani, és közben mondani a nevedet.
Különben, már kezdem úgy érezni, hogy túl nagy ügyet csinálok az egészből. Ha valaki ismeri a szabályt, úgy is rögtön nyújtani fogja a kezét, az enyémet megelőzve - hacsak nem lehengerlő mosolyom láttán zavarba nem jön, és teljesen megfeledkezik az etikettről. :D
No, segáz, lesz, ami lesz. Köszi szépen a válaszokat, és szívesen olvasok további véleményeket is a téma kapcsán!
Üdv.
Hmm. Én nem is ismertem ezt az illemszabályt :DD De amit én tapasztalok, h pl. baráti társaság esetén nagyobb eséllyel üdvözölnek fiúk is öleléssel, mint kézfogással, és csodálkoznak, h én kezet nyújtok nekik. Pedig én akkor ölelkezek, ha jobban ismerem az illetőt.
Szerintem simán nyújthat :D
19/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!