Normális, ha így reagáltam egy (majdnem megtörtént) autóbalesetre?

Társasággal 'kiruccantunk' egy kicsit tegnap, péntek 'este' révén elmentünk egy Plázába beülni. Egy férfivel hazavitettem magam (nem most találkoztunk először, ismerjük egymást jó ideje, ültem már mellette autóban). Tudtam, hogy elég érdekesen vezet (viszonylag gyorsan, gyakran előz, stb.), de más lehetőségem nem nagyon volt, hogy hazajussak.

Az első lámpánál minden oké volt (kanyart kell bevenni a lámpa váltása után, megvárta annak ellenére, hogy zöld volt a lámpa, hogy az előttünk lévő autó átmenjen, mert nagyon csúszott az út. Csak a következő zöldön tudtunk átmenni), aztán nagyon nagy gázt adott (mentségére szóljon, hogy nyíl egyenes út volt, igaz, hogy piros volt a következő lámpa). Az egyik körforgalomban normál tempóban ment, és a kanyarban annyira megcsúszott, hogy a szembe jövő sávba csúsztunk, és teljesen elfordult az autó. Szinte éreztem, hogy a velünk szemben jövő autó a 'mi' autónkba csapódik, összetörik az autó, és baleset lesz. Szerencsére csak az autónak az eleje sérült meg, nem jött belénk a másik autó, mert lassan vezetett a másik sofőr. Ha ő is normál tempóban jött volna, nem figyelt volna, és belénk jön, én 'szenvedtem' volna a legnagyobbat, mert azt az oldalát kapta volna el az autónak, ahol én ülök.

Amikor otthon letett a srác, két szál cigit szívtam el egymás után, és azóta nem 'fogtam fel', hogy mi lett volna, ha... Még mindig ez jár a fejemben, hogy egy centin múlott az életem.