Grófi cím vásárlás angliában?
Nagyon hiteltelen vásárolt nemesnek lenni. Arisztokratának, nemesnek születni kell, illetve jó cselekedettel kiérdemelni a címet.
Valójában, azonban attól leszel nemes, ha jóindulatú, becsületes, értelmes, tiszta szívű ember vagy.
Kedves Kettes! Igazad van, hogy annak kell születni, de szerinted a család legelső tagja hogy kapta a címet? Biztos voltak jócskán a történelemben, akik ha titokban is de pénzért kapták azt.
Vagy jószolgálatot tettek a királynak, mondjuk hitelt adtak neki.
Ne légy naiv!
Sziasztok!
Egy olyan lehetőség érdekelne, amiről olvastam. Azt már nem tudom hol. A megszerzésének lehetősége érdekelne. Tekintsetek erre úgy, mint például egy utazásra! Mert nem érdekes ebben az esetben, hogy régen ki kapott címet. Jaa, és amit elfelejtettem... Az 1800-as években Magyarországon hozzávetőlegesen 3000 grófi címet vásároltak. Mert ugye ez akkor bizonyos előjogokkal járt.
Egyébként, csak érdekesség képpen, mi rokonságban állunk a Károlyiakkal. Igaz, ez a rokonság csupán női ágú, így nem ismerték el.
Ha ezt végigolvasod találsz egy olyan részt, hogy
"A kifejezetten birtokhoz kötött Lord/Lady of the Manor (kb. "az uradalom ura/úrnője, gazdája") cím a közhiedelemmel ellentétben nem lordság, még csak nem is nemesi rang, csupán bizonyos ősi birtokok tulajdonosai a nevük után illeszthetik, például Lord of the Manor of Pimpsdale ("Pimpsdale uradalom gazdája"). Tulajdonosváltással a cím is gazdát cserél, ezért gyakori, hogy ilyen birtokokat félrevezetően "lordságként" hirdetnek eladásra, főként az angol hagyományokat nem ismerő külföldieknek."
Szerintem ez válasz a kérdeésre
Egy valódi lord (főnemes) a lordok házának tagja, azaz a brit felsőházé. Ezt a tagságot (lordságot) egy családban csak a legidősebb fiú örökli a többi fiú gyerek nem.
Most komolyan gondolod hogy aprópénzért bejuthatsz törvényhozónak a brit felsőházba?
Egyébként van rá esélyed, hogy Sir lehess csak ki kell tűnni valamely tetteddel vagy tudásoddal az átlagemberek sorából. Lásd például Sir Paul McCartney.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!