Elfelejtettem anyát felköszönteni, csak másnap tettem, röstelltem, erre direkt ő is így köszöntött fel. Ez nem durva?
épp akkor kimentem külföldre, átvertek, azt sem tudtam hogy jutok haza, tiszta kálvária volt 2 napom, így anya köszöntése kimaradt,(habár végig vele tartottam a kapcsolatot) itthon ő emlékeztetett rá, másnap szégyellve magam, de felköszöntöttem. erre ő direkt elhúzta a következőleg nekem jött névnapom miatti köszöntésem. most esett le, hogy direkt csinálta.
szerintem ez a rosszindulat határát súrolja. vagy inkább túl is lépi azt.
nem?
Nem tudhatod, hogy tényleg szándékosan tette-e, hacsak nem mondta. De mivel nagyon zavar téged a bizonytalanság, megpróbálhatod valahogy kipuhatolni. Ha nem sikerül, várd meg a következő köszöntést. Ha akkor nem lesz gond, vedd úgy hogy nincs harag.
Egyébként az én anyukám is szokott olyat csinálni, hogy ha anyák napján nem hívom fel időben (szerinte ez délelőtt), akkor délután felhív és felköszönt, mert és én is anya vagyok. Bár nekünk nem rossz a kapcsolatunk, anyu nem rosszindulatú, szerintem inkább csak rosszul esik neki, ha anyák napján nem azonnal őt hívom. A névnapokon, születésnapokon nem csinálja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!