Mi a véleményetek, nem bunkóság ez?
Elkezdek valamit mondani valakinek,erre az akinek mondom,tekintet nélkül a szavamba vág,és elkezd teljesen mást beszélni egy nem annyira közeli személynek,mint én.
Mintha ott sem lennék.Legalább:bocs,hogy közbeszólok,de...,ne felejtsd szavad...,vagy ilyesmi.Már többször észrevettem ezt,és olyan érzés,mintha egy senki lennék,akinek még a szava sem ér annyit,hogy meghallgassák.Berágtam ezen.
Régebben velem is előfordult már ez többször, és mindig ugyanaz a személy csinálta. De aztán egyszer éppen jó hangulatban kapott el, amikor mondtam a mondókámat, és megint belevágott, teljesen másról beszélt, mintha ott sem lennék. Kicsit megzavart, hogy közbevágott, de nem hagytam abba a mondanivalóm, hanem felemeltem a hangomat, és hangosabban beszéltem. Majd ugyanazzal a hangerővel közöltem vele, hogy: ha nem tűnt volna fel, én beszélek. Én megtisztellek azzal, hogy végighallgatom minden nyamvadt történetedet, ezt elvárom tőled is. Ha meg nem tetszik akkor húzz el! (Persze nyomatékosításul jó néhány b*zdmeg szerepelt ebben a monológomban.) De felfogta, és azóta nem szólt bele.
Neked is javaslom az én módszeremet. Ne félj attól, hogy megsérted az illetőt vagy valami. Aki ilyen b*nkó azzal hasonlóan kell viselkedni, mert csak abból ért!
Amikor belevág a szavadba, hallgasd őt egy mondat ereéig, majd durván, megszakítva őt folytasd, hogy…
"Szóval, ott tartottam, hogy mentem az utcán és…" :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!