Megfogalmazná nekem valaki, hogy mit jelent az a szó, hogy erkölcs? Ki és kik határozzák meg, hogy mi a jó erkölcs?
Minden kornak más az erkölcse. Miért és hogyan változik?
Rá lehet, és szabad erőltetni másokra? Hol a határ, hogy másokat ne zavarjon az én erkölcsi felfogásom?
Köszi a Wikipédia linket!
De arra gondoltam, hogy az erkölcs megfogalmazása más volt a rómaiaknál és más a sötét középkorban.
Egyik sem lenne elfogadott a mai világban, akkor pedig ahhoz kellett volna tartanod magad ha tetszik, ha nem.
Az erkölcs nagy témakőr.
Kezdjük hát a szokás jognál.
A szokás jog az a társadalom által elfogadott viselkedésmódforma, mely megsértését a közösség elítéléssel büntet. (elítéléssel, mint megvetés, ellenszenv)
Az erkölcsös viselkedés a közösség által jónak ítélt viselkedésforma betartása.
A közösség által jónak ítélt viselkedésformát pedig az adott közösség által bevett szokások határozzák meg.
Az erkölcsös viselkedésforma talán első írásos emléke:
Maga a Biblia.
Persze vannak olyan elfogadhatatlan viselkedésformák amit az állami szervek is büntetnek ezt Közerkölcssértésnek nevezzük.
Üdv.: D.
Természetesen az erkölcs az emberekkel közösségekkel együtt változik.
Generációról generációra lazulást mutat az erkölcsös viselkedés.
Ezt persze ráerőltetni nem lehet senkire. Viszont a mostani korban az erkölcsösségnek, és becsületességnek pénz kereső értéke van.
Bármilyen ágazatba fog bele az ember az erkölcs , és a becsületesség olyan névjegy mely gyorsabban terjed mint a legtöbb reklám.
Mivel ma már ritka kincs régi vágású, jó erkölcsű becsületes embert találni.
Az erkölcsösség meghálálja önnönmagát.
Üdv.: D..
Érdekelne mi a te erkölcsi felfogásod?
Miben tartanak erkölcstelennek?
Ha kommunikálunk jobban megértjük egymást.
Üdv.: D
elég nehéz kérdés.rá lehet-e erőltetni másokra? nem,mert akkor mitől lenne erkölcsös az erkölcs? az erőszakos viselkedés erkölcsös? de az a helyzet,hogy ha mélyebben megvizsgáljuk,valójában nem létezik olyan,hogy erkölcs.ugyanis minden,amit erkölcsnek neveznek az emberek,önzésen alapul.pl.azt mondja egy férj,hogy ő erkölcsös házasságban él,mert nem szexel mással,csak a feleségével,és a felesége is csak ővele./elméletben:-)/azonban erkölcsről szó sincs:Kisajátított magának egy másik embert a saját szükségletei kielégítésére,létrejött egy üzlet,valójában csak azt teszi,amit elvár tőle a társadalom.és érdekből csinálja,mert kell neki a mindig kéznél levő szexpartner,az otthon melege,a feleség főztje....
És,hogy hol a határ? nem tudom.szerintem nem igazán tudsz határt húzni.az egyik embernek megfelelsz,a másiknak nem.szerintem azt tartsd szem előtt,hogy ne tegyél olyan dolgot,ami téged zavarna,ha más csinálná veled.persze azért,ha lehet,igyekezz figyelembe venni mások erkölcsi felfogását is.de mindenkinek nem lehet megfelelni.
Én hatvan éves vagyok.
Volt agy beszélgetésem egy erősen vallásos emberrel aki kétségbe vonta az én erkölcsösségemet, azon az alapon, hogy azt állítottam neki, hogy én hívő, de nem vallásos ember vagyok.
Az erkölcstelenséget sokféle képen lehet vizsgálni...Hát ilyen esetben persze a Bibliai verzióra gondolhatott..
(Elég középkori jelenség ez alapján ítélni meg másokat) Remélem azért inkvizíciót nem indít ön ellen az illető.
Persze a fő bűnöket jobb elkerülni. Ne ölj.....stb
Üdv.: D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!