Miért köszön az egyik középkorú szomszéd férfi folyton úgy a lépcsőházban, mikor a feleségemmel megyünk haza vagy el otthonról, hogy "Szevasztok"?

A régi magyar nyelvben nem volt magázás, önözés, csak tegezés. A köszönés is többnyire napszakhoz és/vagy jókívánsághoz kötődött, pl: "Jó napot, erőt, egészséget adjon Isten". A késő középkorban vettük át a latinból a "servus humillimus"-t, (alázatos szolgája) amit mára már csak rövidített-eltorzított formá(k)ban használunk: szervusz, szevasz, szia (ez utóbbi, a kiejtésbeli hasonlóság ellenére nem az angol-amerikai "see you / see ya" átvétele...) stb.

A magázás közvetlen elődje az udvarias megszólítás volt , pl: Kegyelmed, Felséged, majd Kegyelmetek, Felségetek... A 16-17. században alakult ki a magázás, majd a nyelvújítás korában a hűvösebbnek tűnő önözés. Sokan mindkettőt magyartalannak tartják, lehetőség szerint kerülik. Indoklásuk néha: "Ha Istent is tegezem, téged miért magázzalak?" Mások (pl. színészek) azt mondják: "Céhen belül tegeződjünk".

Sok magyar (sajnos nem csak gyerekek) csak kétféleképpen tud köszönni: "Szia" és "Csókolom". (Ja, hogy "Jónapot"? Az nem köszönés, azt az iskolában kell mondani...)

Még egy érdekesség, ínyencek kedvéért: egy ideig az angolban is volt tegezés és magázás, de az egyik kikopott, régiessé vált. A közhiedelemmel ellentétben nem a magázó forma (you), hanem a tegező (thou)...