Erkélyen dohányozni…?
Ordenáré Megveszekedett Függőség!
Egyetek csokit!
Gangon, a szomszéd ablaka elé állva bunkóság. Odébb állva is bunkóság, mert ilyen helyen centikre eláll minden ajtó, ablak. Magán erkélynél nem különösebben értem a problémát. Valljuk meg, az átlag panelra nem azért aggattak kétszer egyes erkélyeket, mert hú de szép, meg jó, meg minden, hanem hogy a sok dohányosnak legyen hova állni. Mégsem ildomos a féléves gyereket meg a várandós asszonyt füstben tartani. Ha tudod, hogy úgy viszi a légáramlat, és épp szellőztet a szomszéd 20 centire az erkélyedtől, akkor tapintatos ember esetleg vár a dohányzásával, amúgy az erkély kb. arra van kitalálva.
(nemdohányosként mondom)
A bunkó az erkélyen cigizett, s a még égő csikket ledobta, amit azonnal befúlyt a szél az alatta lévő erkélyre, és kigyulladt az újságpapír, amit a gyerekek a házban gyűjtöttek, hogy viszik a suliba, mert verseny volt.
Szerencsére otthon volt valaki, s el tudta oltani.
Én azt utáltam, hogy az alattam lakó dohányzott az erkélyen, és jött fölfelé a füst, a lakásomba, a nyitott erkélyajtón keresztül.
#5 az "jo" dolog es sajnos nem is ritka eset hogy eldobjak ugyse gyujt meg semmit
amugy csak megjegyzem az is tetszik ha szimplan eldobjak tenyleg nem gyujt meg semmit de fustol hosszu ideig, pedig sekni se hasznalja csak passziv dohanyzast noveli vele...
@9
A saját, ZÁRT erkélyén dohányozhat. Ahhoz viszont nincs joga, hogy az ÉN erkélyemet összefüstölje.
Márpedig a füst még a nappalimba is bejönne, ha társasházban élnék.
Sőt, én már láttam olyat, hogy a konnektoron át érkezett a szomszéd lakásból a cigifüst. Szerencsére, nem én laktam ott. Nem szeretnék ilyen elmebetegek környezetében élni.
A dohányzást régesrég be kellett volna tiltani. Életellenes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!