Két nő között kinek illik/kell bemutatkozásnál először kezet nyújtani?
Különösen akkor ha az egyik fél (az idősebb) a lakásán fogadja a másikat (fiatalabb), akit nem ismer (mondjuk valamilyen ügyfél -nem kell rosszra gondolni- az érkező). Ilyenkor kinek illik előbb kezet nyújtani a fiatalabbnak vagy az idősebbnek?
Meg úgy általánosságban 2 nő között bemutatkozáskor (nem harmadik fél mutat be) az idősebbnek vagy a fiatalabbnak kell kezet nyújtania először?
Bemutatkozásnál általában még ma is szokás. Egyébként csak azért kérdeztem, mert nem olyan rég kerültem olyan helyzetbe, hogy mentem valakinek a lakására (torna, akit még nem ismerek) akivel ott mutatkoztunk be először. Én fiatal, huszonéves nő vagyok, ő pedig (akihez mentem) egy középkorú (kb. 50-es) hölgy és amikor beléptem nyilván köszöntem neki, ő is nekem, majd ott álltunk egymással szemben az előszobában és tök kínos volt, mert csak álltunk egymással szemben mosolyogva, de nem mondott semmit csak így nézett rám. Én vártam volna, hogy ő bemutatkozik hiszen ő az idősebb, ő van hazai terepen, de nem tette, hát akkor pár másodperc után megtettem én.
És ezek után elbizonytalanodtam, hogy ezt mégis hogy kéne, hogy lett volna illendő, tanulva akár a jövőre nézve stb.
Itt a hiba. A kézfogás se a köszönés, se a bemutatkozásnak nem része.
...mert csak álltunk egymással szemben mosolyogva, de nem mondott semmit csak így nézett rám... Hát ez van ! Hiába idős valaki, aki fiatalon műveletlen volt, az idős korára is az marad.
...Én vártam volna, hogy ő bemutatkozik hiszen ő az idősebb, ő van hazai terepen. Hát éppen ez az... Te is kevered a dolgokat. Aki becsenget egy lakásba (irodába) az köszön előre, az mutatkozik be elsőnek. De házon kívül is: sohasem az idősebb mutatkozik be először. Hihetetlen, hogy micsodákat találsz ki...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!