Ha előre engedsz valakit az ajtónál és megköszöni, szoktad mondani, hogy szívesen?

Nekem is valahogy furán hat egy "szívesen" ilyen szituációkban. Általában én is egy "nincs mit"-et mondok, vagy ha nem is, akkor mosolygok rá egyet, vagy egy aprót bólintok.

Biccentek és rámosolygok. Szerintem ennyi elég.

Nem szokás ilyenkor mondani.

Napjainkban van bizonyos változás az udvariassági szokásokban. Régen volt az a bizonyos fölényesen, leereszkedően kedves előreengedés. (Kivéve a kocsmákat, ott a férfinak kellett először belépnie, hátha épp repül egy üveg, vagy olyan a társaság, hogy inkább be sem mennek.) Tessék parancsolni kedves kisasszony/asszony! Vagy az alázatos, meghunyászkodó: Parancsolj kegyelmes uram! Meg persze a gyereket előreengedő, tessékelő, tárgyszerű, mintegy technikailag indokolt segítség. Nem is tudná kinyitni. A felnőttek előreengedése rossz irányban nyíló rugós ajtónál néha egészen kitekeredett, mesterkélt mozdulatot igényelt. Ha ma megnézel egy szocialista vagy liberális politikus csoportot, általában minden udvariaskodás nélkül tódulnak át az ajtón, nincs semmiféle előre engedés. (Egalitárius viselkedés.) Egy konzervatív csoportnál mindez otrombaságnak számítana. Tehát már maga az előreengedés is szituáció függő. Könnyen nyíló ajtónál semmi szükség rá, rossz irányban nyíló rugós ajtónál viszont gyorsabb és természetesebb, ha az erősebb fél megy előre, nyit tart, visszaenged. (Magas indulati hőfokon izzó harcos feministák esetében még ezt sem tenném meg.) Ha megköszönik: "fogadom is a köszönetet, de nem is hangzik úgy, mintha valami hőstettet hajtottam volna végre :"

Én régi vágású úriember vagyok, és a köszönöm-re kérem-mel válaszolok általában.