Ebben az esetben kinek volt igaza?
Az Aldiban a kassza sorban mögöttem állt két nő. Nagy volt a sor, nyílt egy új kassza, az egyik nő szó szerint futva megelőzött. A kasszához úgy értünk oda, hogy 1. tolakodó nő, 2. Én, 3. Random vásárló, 4. A nő barátnője.
A tolakodó nőnél nem volt semmi, én kipakoltam a szalagra mire nekem esett és szitkozódott, hogy miért nem vártam meg hogy a barátnője ideérjen és kipakoljon ő.
Mire válaszoltam, hogy hölgyem, én voltam előbb a sorban, miért kellett volna megvárnom? Erre még jobban szájat nyitott és azt mondta én bamba voltam ezért ő ért ide előbb tehát várjam ki a sorom (viszont a barátnője előtt meg én értem oda...), sőt ezután még az utcán is nekem esett.
Te okoztad, gondolj csak bele kisgyerek. Szerintem még gyerek vagy, így nem annyira ismerheted a felnőttek világát. Nem láthatod előre a döntéseiket, és azt sem hogy hova akarnak állni, lehet hogy te is tolakodtál, mert a szüleid nem vettek meg valamit, és előbújt belőled a durci-murci. Legközelebb inkálj csak szülői felügyelet mellett álljűl sorba, lehetőleg egy taasztaltabbal. Ha még tanácsot akarsz kérni, szívesen itt leszek!
32f
Amikor az USA-ban eltem, akkor ott mindig amikor uj kasszat nyitottak, odajott az uj kasszas, es a sor masodik felét beallitotta az o kasszajahoz. Ez sem igazsagos teljesen, de sokkal kulturaltabb megoldas. Nemetorszagban is tapasztaltam ilyet. En egyebkent a 4. valaszoloval ertek egyet.
A kerdesre valaszolva, Neked volt igazad, de nem erte meg az ezzel jaro vitat. Szerintem.
Neked volt igazad, de nem ért annyit az egész....
Néha jobb befogni a békesség kedvéért és inkább előzékenynek lenni másokkal, mert az csak pár perc hátrány neked, de így meg elcsesződött az egész napod, mert még most is ezen rágódsz!
(Én is úgy vagyok vele, hogy ha új kasszát nyitnak, inkább maradok a soromban, mert nincs kedvem ilyen méltatlan versenyhez - max, akkor ha tuti, hogy én vagyok a befutó.)
Normális helyeken 1 sor van, és mindig az első megy a következő kiszolgálóhoz.
Mondjuk ezt kasszánál nehéz megcsinálni.
Kérdező, ne is törődj az ilyen cirkuszi idiótákkal. Tele vannak velük a boltok. Egyik ismerősömet pl megütötték bevásárlókocsival, csak mert ő ért oda előbb a kasszához.
A leírásod alapján neked volt igazad. Ha a barátnő a 4. a sorban, akkor még jó, hogy nem engeded magad elé. Veszekedésbe nem érdemes belemenni az ilyen primitív emberekkel. Max befenyíteni, hogy szólsz a bizti őrnek, ha nem hagyja abba. Akkor talán elkussol az ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!