Volt -e olyan tettetek, amit nagyon szégyelltetek mások előtt, nehezen éltetek vele együtt?

18:05 vagyok...

Volt ilyen dolog és az ismerőseim sajnáltak... persze voltak olyan emberek akik ugyanezt csinálták és őket nem sajnálták ezért utálnak/tak engem.... és sokáig szégyeltem magam... de msotmárt nem mert nem lehet megváltoztatni a dolgot...

Húú, hát elmesélem az én történetemet.

17 éves koromban eléggé kifordúltam magamból, megcsaltam egy fiút aki nagyon szeretett, majd akivel megcsaltam, vele együtt maradtam, mert szerettem, aztán képes voltam őt is megcsalni... Elmondtam neki, megbocsájtotta. Majd erre az esetre rá kb egy évre szakÍtottunk, mert elmentem egyetemre egy másik városba. Ott volt egy félresikerült kapcsolatom, meg még egy kapcsolatom, ahol túl hamar megadtam magam. Öt fiúval feküdtem le életem során, amit nagyon soknak tartok.

Idén februárban összejöttem egy kedves fiúval, neki elmeséltem az egész történetemet(megcsalások, meg minden), azért, hogy lássa milyen hibákat követtem el, és hogy érezze, hogy ő lesz az, aki miatt megváltozok(nagyon okos, kedves, rendes fiú... megérdemelte, hogy valaki megváltozzon miatta). Az elején viszonylag jól fogadta, aztán elkezdett büntetni a dolgok miatt... Sokat szivatott, bántott, csúnyán beszélt velem, sokszor megalázott... Hagytam neki, tűrtem, mert tudtam, hogy megérdemlem. Ő volt az aki megbüntetett minden rosszért, amit másokkal tettem. Megérdemeltem.

Most még együtt vagyunk, de nagyon instabil a kapcsolatunk, bár decemberben babám lesz tőle(sokszor azt is a fejemhez vágja, hogy biztos nem az övé, de persze ez biztos!) Nem akarom a Babát a nevére tenni, ha elválunk nem akarok tőle gyerektartást se. Nem akarom, hogy azt is a fejemhez vágja, hogy felcsináltattam magam!

Úgyhogy én ebből a szempontból elrontottam az életem, de próbálom helyrehozni, s úgy érzem sikerülni fog, még akkor is, ha nem maradok együtt a párommal...

Soha többé nem élek ilyen "könnyűvérű" életet. Most mintha megfizettem volna mindenért.

A környezetemben a fiatalok ennél sokkal "durvább" életet élnek, ezért engem nem vetnek meg annyira. De én nagyon szégyellem magam ezekért a dolgokért.

A Leánykámat arra fogom nevelni, hogy értékelje a magában lévő tisztaságot, s ne hagyja elveszni némi futó kalanddal...

20L

Van olyan tettem,de engem nem mások véleménye érdekel,vagy bánt.

Erről egy idézet jut eszembe:"a lelkiismeretem jobban vádol ezer tanúnál"

Na ez pont igy van,nekem magammal kell elszámolnom,és nem tettem túl magam rajta és talán soha nem is fogom:(

Még most is ezzel a teherrel élek együtt,de megérdemeltem.

Érdekes kérdés, és ezt valóban tapasztaltam én is, de hm...

Ha valaki úgymond szétcsúszott, azt nagyon gyakran megveti a társadalom, nyíltan elmondják a véleményüket más, hozzájuk hasonlóan "normális" emberek előtt (soxor ilyen oldalakon), hogy ilyen alaknak nincs helye a civilizációban, stb. Azonban valahányszor találkoznak egy ilyen alakkal, rögtön felötlik bennük a gondolat, hogy "szegény lány/srác, igazán megérdemelne egy rendes életet!".

Magam is túlestem már egy-két "szétcsúszáson", leszázalékolás, évekig dolgozni b#szás, anyagilag másokon élősködés, félmaréknyi pszichiátriai gyógyszerek. Csak a szánakozást és a segíteni akarást láttam más emberek szemében tükröződni, amikor valójában nekem is ugyanúgy egy kiadós seggberúgásra lett volna szükségem, mint a gyereknek, aki ellógott az iskolából.

Aztán a sors megtette azt, amit az emberek nem, és mára teljes életet élek... vagyis kösz. Szóval azt hiszem, ez a fajta empátia inkább amolyan tudatlanságból ered, míg a hsz-em elején írt megvetésre talán a "tapasztalatlanság" lenne a legjobb szó. Úgy vallom, hogy nem

biztos, hogy ártalmas lenne bárkinek is egy lezüllött emberrel elbeszélgetni, sőt, de nem az a megoldás, hogy pszichológust játszunk - kivéve, ha tényleg tudunk segíteni az emberen, ill. ha tényleg szívünkből akarunk, nem azért, hogy továbbra is jófejként könyveljenek el.

23/F

Nos, én is úgy veszem észre, ahogy leírtad.

Nagyon sok hajléktalan van a környékünkön, akiket sajnálnak. Hogy miért lettek hajléktalanok? Mert büdös volt nekik a munka, és ugye nem volt miből megélniük.

Most a lépcsőházak pincéjében élnek oda sz.rnak ahol alszanak, szemetelnek, részegen fenyegetőznek, hajnalban üvöltöznek. Őket mindenki sajnálja, mert ők "megérdemlik".

Aki mondjuk kisebb hibát követett el, azt pedig megvetik (pl. engem azért, mert randiztam egy olyan sráccal, akinek volt menyasszonya, persze nem tudtam róla), mert hogy ő olyan bűnt követett el, ami megbocsájthatatlan.

Már nem is érdekel senki véleménye. Minden embernek van takargatnivalója, van aki felvállalja, van aki rejtegeti.

Senki sem tökéletes!