Első talalkozás és randikor bemutatkozásnál a fiúk többsége nyújt kezet és ad puszit? Ez az illem?
Illem szerint meg kell várni, míg a nő nyújt kezet.
Puszi közben meg lehet gyűjteni infókat (illat, arcszerkezet, érzet), no meg potyázni. :)
Első találkozásnál, ha bemutatnak valakinek, én nyújtom a kezem, sose indítok puszival. De később se lány barátok körében, csak ha ők kezdeményezik. Nekem a sima kézfogás bőven elég barátságban, nem vagyok puszilkodós.
Randi az más, már előtte beszéltünk akár írásban vagy szóban, és nyilván szimpatikusak vagyunk egymásnak, ott általában én kezdeményezem a puszit, ahogy megérkezik, mert csak mosolyogni szoktak, ezzel kicsit oldom a feszültségüket.
Senki nem vette még eddig rossz néven, vagy nyújtott helyette kezet.
Akkor ez ugy nez ki minden ferfinal mas, de mivel ti kezdemenyeztek mi alkalmazkodunk. Pl nalam meg olyan nem volt randihelyzetben (elso szemelyes talalkozas) hogy csak puszi kezfogas/bemutatkozas nelkul.
En ugy vagyok vele lanykent hogy akkor inkabb csak kezfogas mint csak puszi. De a kezfogas utana puszi is jo megoldas
A kézfogás utáni puszit bénának érzem, az olyan, mintha zavarban lenne valaki, és azt se tudja hirtelen mit akar. Vagy vagy, de a kettőt egymás után semmiképp.
4-es voltam.
-Illem szerint a nő nyújt kezet a férfinak!!! Amelyik férfi kezet nyújt, nem ismeri az illemet.
-Ha előtte irkáltatok, akkor nem kell feltétlenül bemutatkozni. De persze nem tilos.
-Vagy puszi vagy kézfogás, mindkettő fura. Vagy egyik se, az is teljesen jó megoldás.
-Puszi első találkozásnál fura, mivel közelebbi ismerősök szokták. Vagy randi végén, második randi kezdetén, ha szimpatikusak vagytok egymásnak, de valamiért a csók még nem akar összejönni.
Nem ez az illem, de ezzel már nem nagyon törődik senki.
Tapasztalatom szerint az "illem" az, amit a másikkal elfogadtat valaki. Aki erősebb egyéniség. Korántsem mindig a fiuk.
#7 - igen, az illem úgy diktálja, hogy a nő nyújt kezet, aztán a magasabb rangú, stb.
De ezt manapság már senki sem tartja be, mindenki nyújt mindenkinek munkahelyen is, nem csak magánéletben!
Szóval ezt engedd el, attól hogy nem használja így mindenki, attól még hidd el ismerik az illemet, csak sokkal gördülékenyebb a dolog így.
Képzeld el azt a szitut, hogy gyárlátogatáson férfiként körbevezetnek, és 40-50 idegen nőnek kell bemutatkoznod. Automatikusan köszönsz, és mondod a neved, majd vársz és bénán vigyorogtok egymásra, míg a hölgynek nem esik le, hogy kezet kellene nyújtania? Dehogy, megoldod a szitut, és senki se érzi magát kellemetlenül, azonnal haladtok tovább.
Szóval hidd el, ismerem az illemet, de se én, se más ezeket már nem tartja fontosnak. Az interjún is a leendő főnökeimnek én nyújtottam a kezem, mivel én érkeztem, így volt egyszerűbb is.
Aztán reggelente, köszönés és kézfogásnál is hol ők, hol pedig én nyújtom.
Csak azt mondom, hogy ha valaki számodra férfiként kezet nyújt, attól még nem bunkó!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!