Pszichológusok, viselkedéskutatók, mi lehet a mélylélektani magyarázat alábbi, nem konvencionális, de senkinek sem ártó viselkedéstől való félelmünkre?

Egy extrém, de szemléletes példa: Budapest sűrűn beépített városrészeiben az utcán bizonyosan irtó ciki (vagy nem is tudom, milyen) lehet egy szál fecskében flangálni (tegyük fel, nyáron - és nem is a buszon vagy boltban, csak az utcán). (Legalábbis nekem az lenne, de biztosan így van vele nagyon sok más ember is.) Pedig ez nem károsít meg senkit, se a vadidegen kívülállókat, se a cselekvő alanyt.

És két érdekes gondolat mellé:

- Ezt sokkal cikibbnek vélem egy Nagykörúton vagy egy Moszkva (akarom mondani Széll Kálmán) téren, mint egy panelövezetben, pláne egy családi házas övezetben (utóbbin már nem is gondolnám ultracikinek, pl. sokan így vágják az utcán a füvet, még ha nem is vízparti övezet). Ez azért érdekes, mert pont hogy családi házas helyen az emberek ismerik egymást, akit meg nem, azt esetleg jól megnézik, talán mert hátha nem jó a szándéka, faluhelyen esetleg meg is szólítják stb, míg pont a nagyváros az, ami totál arctalan, az emberek le se sz.rják egymást, sajnos akkor se, ha valaki bajban van, pl. rosszul lett, vagy csak meg szeretné kérdezni az utat valahova.

- Fürdőgatyában nyáron a Kiskörúton még cikibb szerintem, mint ugyanott mikulásruhában, szintén nyáron. Talán mert nem elég, hogy szokatlan mások szemében, de még védtelennek is érezné magát a delikvens? Nem mintha egy fizikai támadástól egy mikulásruha sokat védene.

Azt kell hozzátenni, vidéki városban nőttem fel, egyetem miatt jutottam Budapestre. Eleinte pl. nem éreztem magam teljes biztonságban, ha itt is szandálban, rövidgatyában, pólóban megyek ki az utcára. Valamiért azt hittem, a sok nagy ház árnyékában úgy kell élni, mint ha bent lennék egy komoly hivatalban. Aztán ez idővel enyhült, azóta már az efféle félelmeim leépültek, de lehet, hogy emellett van, ami még nem teljesen.