Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Vásárlás után a közértben...

Vásárlás után a közértben dolgozóknak vagy a vevőknek a feladata visszavinni a kosarat a helyére (részletek lent)?

Figyelt kérdés

Most az utóbbi időben lettem kicsit biztonytalan ebben.


Tehát van a közértekben egy hely a bejárat mellett, ahonnan elvehetsz kosarat. Majd, amikor végeztél a vásárlással és fizettél, van egy pult, ahova lerakhatod a vásárlékot, hogy kényelmesen elpakolj.


Nekem azt tanították kiskoromban, hogy vásárlás után, miután a pultnál elpakoltunk, vigyem vissza a kosarat onnan, ahonnan elvettem, mert az a vevő feladata. A mai napig visszaviszem (sőt van, hogy több kosarat is visszaviszek, mert zavaró, hogy nem tudunk tőlük rámolni, az útban vannak).


Viszont az eladók mindig megköszönik, mintha ez nem alap dolog lenne.


Illetve múltkor az egyik vevő és a biztonsági őr nagyon összeveszett, mert

az őr szerint a vevőknek kell visszavinni a kosarat, a vevő szerint meg az ott dolgozóknak.


Szóval, hivatalosan vásárlás után a közértben dolgozóknak vagy a vevőknek a feladata visszavinni a kosarat a helyére?


Tudom, nem egy nagy dolog, csak kíváncsi vagyok.


Előre is nagyon szépen köszönöm a választ!



2020. jan. 5. 19:04
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
85%
Szerintem ez üzletenként is változó
2020. jan. 5. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
85%
A vevőknek a feladata ott hagyni a pénzt a fizetett áruért. Minden más amit a vevő szolgáltat ingyen az köszönömöt érdemel, a NAV szerint viszont fekete munka ami nincs bejelentve.
2020. jan. 5. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 belapus ***** válasza:
100%
Úgy vélem, amennyiben ez a vásárló kötelezettsége lenne, akkor ezt valamilyen információs táblával kellene jeleznie az üzletnek.Ennek hiányában - még ha valamilyen belső szabályzatban esetleg meg is említik ezt ( szerintem nem ) - egy néhány percre betérő vásárló nem fog erre gondolni.
2020. jan. 5. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Nem a "feladata". De ha van esze az üzletvezetésnek, úgy oldják meg a kosorak begyűjtését, hogy a vásárlónak ne okozzon plusz erőfeszítést, hogy számukra is kedvező helyen hagyja.
2020. jan. 5. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
95%
Egy vevőnek semmilyen "feladata" nincs egy boltban.
2020. jan. 5. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 TappancsMancs ***** válasza:
86%

Ha nincs róla tájékoztató tábla kihelyezve, akkor az üzlet feladata, az üzlet szolgáltatása. Az más dolog, hogy a normális emberek maguktól is valahova a gyűjtőhelyekre teszik vissza a kosarakat.


Szerintem meg is nézhetné magát egy bolt, ha vásárlók kötelezettsége lenne a kosarak és bevásárlókocsik helyre tevése. Pont azért kell a kocsikba pénzt tenni és csak úgy lehet mozgatni, mert egyébként nem vinnék vissza a vevők a bevásárlókocsikat. Erre találták ki a pénzbenyomkodós megoldást. :) Szóval szerintem ugyanez érvényes a kosarakra is, amit az üzlet kell helyére tegyen.


Nem tenne jó benyomást egy boltra, ha kiírnák, hogy a vásárló köteles a helyére vinni a kosarakat. És egyébként is szerintem sok ember minden nélkül is valami gyűjtőhelyre teszi vissza, mert ennyit meg tud tenni az aki nem a jogaival akar bármin előhozakodni, hanem emberileg normálisan áll hozzá.

2020. jan. 5. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

Nagyon szépen köszönöm a válaszokat! Mindenkinek adtam zöld kezet.


Elsőnek; ebben igazad van, vannak olyan boltok, ahol a kosarat (miután a szalagra pakoltad a tartalmát) be kell tenni a szalag alá/mellé; ott magától értetődő, hogy nem a vevő kapja ki onnan a kosarakat és viszi a bejárathoz - inkább azokra a helyekre gondoltam, ahol a vevő fizetés után viheti magával a kosarat a kis asztalkához/pulthoz, amin elpakolhatja a vásárlékot a szatyrába/táskájába.


A gond az, hogy az üzletek nevét nem mertem leírni példának, mert azt hiszem, tiltja a GYIK és nem szeretnék gondot okozni a moderátorokbak azzal, hogy szabályt sértek.

2020. jan. 5. 21:00
 8/11 anonim ***** válasza:
67%
Ennek az üzletnek sem lesz hosszú élete, ha úgy bánnak a vevőkkel, mint a gyerekrabokkal.
2020. jan. 6. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
51%
*legalábbis remélem
2020. jan. 6. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Egy biztonsági ork meg NE tartson már illemórát a kosarak elhelyezéséről hanem menjen árkot ásni vagy csákányozni a rákba, vagy ha nem tetszik a kosár hol van vigye vissza de qrvára nem szólítson meg!
2020. jan. 7. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!