Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Tényleg ekkora hiba kitűnni a...

Tényleg ekkora hiba kitűnni a tömegből a mai világban?

Figyelt kérdés

Szeretném leírni az utóbbi néhány évben tapasztalt sulis dolgaimat, mert nagyon bánt és nehezen tudok túllépni rajta, érdekelne hogy esetleg más is volt e hasonló helyzetben?


Szóval 14-15 éves koromra azt hiszem 'túl komoly' lettem, eléggé visszahúzódó, nehezen beszélgettem iskolában akárkivel is, nem mellesleg az érdeklődési köröm is más volt általában.

Ebből voltak kellemetlen szituációk, pedig én nem szóltam a többiekhez semmi bántót, azt vettem észre hogy amiért ilyen ''más vagyok'' csendesebb jóval, órán is nagyon ritkán szólalok meg, (ha a tanár kérdez persze beszélek) de nem igazán nyílok meg az olyan emberek felé akik számomra ennyire idegenek.

Előző éveimből három lett oda, mert szerettem volna megtalálni azt a helyet, ahol végre én is jobban érezhetném magam, mert szép emlékeket is gyűjtenék a középsulis éveimből.

Jelenleg 19 vagyok, most fogom elvégezni ezt a szakiskolát 2020-ban, akkor más 20 évesen.

Mindenképp szeretném folytatni a tanulmányaimat mert e a szakma egy ilyen hétköznapi, engem viszont más érdekel főként csak az egy kockázatosabb, tehát azért kellett egy normál szakma ha a másik csak hobbi marad ne legyek munkanélküli.

Ami bánt azóta is, hogy most harmadjára sem lettek olyan éveim ahol több a jó emlék mint a rossz, arról nem is beszélve hogy normál esetben már érettségim is lehetne, így is lesz, csak a tudat hogy ha nem alakul így mennyivel jobb lenne, nagyon bánt és emiatt sokszor rám tör ilyen szorongás féle mikor milyen formában, tehát kedves olvasó, te mit tanácsolnál nekem hogy ne gyötörjön ennyire a múlt, hogyan lépjek túl?


Nagyon köszönöm ha elolvastad, azt meg duplán ha írsz is valamit.


Szép napot, szia!



2019. nov. 23. 16:51
 1/8 A kérdező kommentje:
...akkor már 20 évesen*
2019. nov. 23. 16:54
 2/8 anonim ***** válasza:

Szegény kis infp lányzó.

Hát figyelj. Az enberek kicsit nyomik. Légy erős, egy királynő vagy.

2019. nov. 23. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Nekem az a tanácsom, hogy sose mondd magadról, hogy te kitűnsz. K* rossz íze van. :)
2019. nov. 23. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Ami azt illeti, fiú vagyok. :D

Nem szoktam mondani olyan sűrűn, csak itt leírtam mert azért egy fontosabb infó, és őszinte szerettem lenni

2019. nov. 23. 19:32
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Bocsáss meg magadnak, engedd el a múltat. Azon nem lehet már változtatni, csak a tanúságot levonnj.

A tapasztalatokra építve meg menj a jövő felé. Imádkozz, reménykedj. Sok sikert és javulást kívánok.! ;)

2019. nov. 23. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm!
2019. nov. 23. 20:49
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Én is ilyen voltam, mindig is különc leszel. Ettől még érezheted jól magad.
2019. nov. 26. 04:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Igyekszem. :)
2019. nov. 26. 18:56

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!