A török toldalékolás durvább a magyarnál?

Nem tudom, tanulmányozd:

[link]

Amit a magyar nem tud:

Állítmányi helyzetben lévő névmás, melléknév, főnév személy szerinti ragozása, továbbá időjelek, módjelek, tagadás, stb. is rátolható a szóra. Nem kell hozzá vagyok, voltatok, nem lennél stb. Tehát "valószínűleg nem voltatok kékek" mondat egy szóval megoldható: egyszerűen ragokként rátolod a "kék" szóra a szám, személy, idő, módjeleket. Persze ezt még az irániak is megcsinálják, meg ezer más nyelvcsalád. Ez sajnos valahogy kimaradt nálunk.

Aztán az angolban van néhány igeidő és aspektus. A türk nyelvekben még kifinomultabb ez a történet, és nem segédigékkel hanem az igető és a személyjelek közé bepakolászott toldalékok százaival oldandó meg. A tagadás és kérdés is belső toldalékolással történik, nem tagadószóval és segédigével. Számos mód, szerkezet (szenvedő, cselekvő, stb) létezik, szintén toldalékokkal.

Rengeteg szófaj változtató képzőjük van.

Főnévi esetragokban mi vezetünk, de csak azért, mert sok dolog összeolvadt pl. a belső + on/en/ön -ből lett a -ban/ben, ilyeneket ők még külön írnak.

És hely-, irányhatározásban is vezetünk:

-á/-é, -hoz/-hez/-höz, -ra/-re/_rá, -ba/-be, -att/-ett, -nt, -nn, -öl/-ul/-ül, -nál/-nél, -n/-on/-en/-ön, -ban/-ben, -nan/-nen, -ól/-ől/-úl, -tól/-től, -ból/-ből, -ról/-ről. Persze csak azért, mert mi, keveréknép a ogurtörökök ragjai mellett a finnugor ragokat is ismerjük, na így könnyű lepipálni őket)

Amijük nincs, az a tárgyas-határozott igeragozás megkülönböztetése, és az én>téged értelmű -lak/-lek.

Egyébként a magyar nyelv a török toldalékok jelentős hányadát ismeri és használja. Az anatóliai töröknél ezt nem fogod látni, mert lekoptatták már az összes mássalhangzót a ragok elejéről, mi meg a magánhangzót a végéről, de azért egy kazakban, csuvasban még látszik.

Ana-m-bilan Vác-ta bol-du-k, on-dan kel-d-em. = Anyá-m-mal Vác-ott vol-t-unk, on-nan kel-t-em (jöttem). Like-ol-ash = Like-ol-ás. Oq-ul/oq-it = Tanul/tanít illetve olvas/olvas-tat. Ata-m-ning mütün soz-a. Atyá-m-nak minden szav-a. Lehet persze a végtelenségig gyártani az ilyeneket, mivel a magyar nyelv elemeinek (és főképp nyelvtanának) jelentős hányada ótörök, bolgártörök eredetű.

Úgy fogalmaznék, hogy a török (és más türk nyelvek) ragozása egy komplettebb, TELJESEBB rendszer, ahogy a egyes finnugor nyelveké is, amiknek a magyar nyelv csak egyes foszlányait ismeri és alkalmazza, nem a teljességét, azt is jól megkoptatva. Pl. régen arra is külön ragok voltak, hogy két ember végzi a cselekvést, vagy több.

Nem számoltam, de azt gondolom, a török (attól is függ melyik török nyelv!) toldalékolás "darabra" leszámolva lekörözné a magyart, de egy sokkal logikusabb rendszer, tehát egyáltalán nem nehéz. Egy szláv deklináció, na, szerintem az durva és embert próbáló. A törökben ismered a szavakat és a toldalékokat, már mehetsz is. A szlávval még évek múlva is ott küzdesz, hogy vajon hogy fog kinézni a szó vége. A török nyelvek általában óramű pontossággal működnek, nincs az a húszezerféle DE meg KIVÉTEL. A magyarban az a probléma, hogy mindenre többféle megoldás van, de nem kedved szerint alkalmazva, hanem egyik esetben így, a másiknál kötelezően úgy. Pl. Honnan? Asztalról. És nem Holról? Asztalnan. Pedig a törökök még úgy mondják, de mi szépen kiosztottuk, melyik szónál, melyik legyen. Na meg az elképesztő sok kivétel, hangzókiesés itt-ott. Pl. van egy szó és rajta sorakoznak a toldalékok: egy és két T-k felváltva, és a nyelvtanuló már nem tudja, mi mi rajta, mert sokszor azért kerül egymás mellé két T mert kiesett egy betű, sokszor meg nem azért. "Tettettétek" és akkor szedd össze belőle, melyik T, mihez tartozik, melyik e kötőhang, és melyik tényleg része a toldaléknak... Nem, nem a múlt idő csinálta a dupla T-t.