Miért lett akkora divat az ázsiai nyelvek és kultúra iránti érdeklődés?

Már a viktoriánus korban is mindenki japán farkán pörgött, ez nem mostanában kezdődött.

Van Gogh is ezerre nyomatta a cseresznyeágakat, ami abban a korszakban nagyjából a mangarajzolás volt.

Aztán még korábban az európaiak értékelték a selymet, a porcelánt, a Zegzoktikus kultúrát.

De ha megnézed őket a másik oldalról, ők is bele vannak bu!uzlva a nyugati kultúrába, és ők is kb. annyira értenek hozzá mint mi az övékhez.

"Van Gogh is ezerre nyomatta a cseresznyeágakat,..."

Az a napraforgó vót, monnyuk az is szép virág.

Mert valszeg valamilyen okból, mondjuk az egyéb lehetőségek hiánya miatt eleve azok mennek oda, akik koreaiul vagy japánul akarnak tanulni.

Nagy butaság lenne levonni ebből azt a következtetést, hogy a kétmillió magyar iskoláskorúból vagy fél-háromnegyedmillióan japánul tanulnak.

Felmérések szerint az angolt, németet, franciát, olaszt, spanyolt és portugált leszámítva az összes többi idegen nyelv ismerete összesen számítva 3,6% a 15 és 29 év közti fiatalok között, ez nincs tovább bontva, de ebben nyilván nem kevés az idetelepült határon túliak szlovák, román, szerb, ukrán nyelvtudása, plusz nyilván messze a legtöbben az "egyéb" nyelvek közül azért oroszul tanulnak. Idősebbek pedig, gondolom, még kevésbé töltik japántanulással az idejüket.

Ennek alapján a japán nyelvtanulók száma pár ezrelék ha lehet - a Japán Alapítvány pár éve 1850-re becsülte a japánul tanulók számát, ez még a fiataloknak egy ezreléke sincsen -, olyan ember meg, aki magyar anyanyelvűként magas szinten beszél japánul, az egész országban lehet egy-két ezer. Eléggé indokolatlannak tűnik tehát az "akkora divat" kifejezés használata mondjuk az angolul vagy németül tűrhetően kommunikáló sok százezer magyarhoz képest.