Miért van az, hogy betűzésnél a k-t kának, s-t essnek, stb. mondják?

Mert, ha magában van egy mássalhangzó, akkor azt 'e', 'é' vagy 'a', 'á' hangokkal szokták hangzósítani. Ennek oka főleg az, hogy ezek a hangok az ajak alap állásához nagyon közeliek így ezzel a legegyszerűbb hangzósítani.

Az, hogy melyik oldalra kerül a magánhangzó attól függ, hogy milyen alapállásból indítjuk a mássalhangzót. Amikor azt mondod 'el' akkor a nyelv alul helyezkedik el majd onnan egy ívben a szájpadláshoz szorítod a nyelvet. Ellenben, ha azt mondanád, hogy "le" akkor ugyan ez a folyamat fordítva történik.

Így aztán attól függően, hogy mi a mássalhangzó kezdő nyelvállása határozza meg, hogy hol fog állni a magánhangzó, előtte vagy utána.

Ká, Há, Gé, eL, eR, Jé

Az pedig, hogy pontosan á (a) vagy é (e) kerül elé vagy után mindig attól függ, hogy milyen ajakálláshoz lesz közelebb. eL hangot mindenképpen egy széles ajakálláshoz kötöd természetes módon, ahhoz, hogy aL vagy áL legyen már neked formálnod kell az ajkaid, hogy úgy tudd kimondani.

---

Ezek annyira jellemzőek a nyelvekre, hogy a régi nyelvekben is, ha valamiről nem tudják hogyan hangzósították, akkor e vagy á hangokkal helyettesítik. Ezért lesz az egyiptomi Isten név 'R' hangja 'Ré' vagy 'Rá', másik ilyen Isten név a 'HPR' ezt 'HePeR' -nek hangzósítják. Jó sok ilyen és ehhez hasonló van.

---

Anonymus

Tudtommal latin hagyomány, amit az európai kultúrkör nyelvei átvettek (legfeljebb egyes betűneveket a saját kiejtési szabályaik szerint alakítottak át).

Máshol más a rendszer. A görögök megtartották a saját betűik neveit, amelyek főníciai szavakból erednek. Az indiai nyelvekben minden mássalhangzó után a-t tesznek.