Aki ért valamennyit (mandarin) kínaiul, tudna segíteni?
Két rövid kérdésem lenne, lehet, hogy volt már, de nem találtam.
1. A szótárban hogyan vannak a szavak rendbe rakva? Ha egy kínai-magyarban akarok egy szót megkeresni, mi alapján találom meg?
2. Kezdő nyelvtanulóként honnan tudom, hogy a mondaton belül egy-egy szó mettől meddig tart? Japánnál hallottam, hogy általában kanjival kezdődnek és hiraganára végződnek, abból lehet következtetni rá, de itt csak hanzi van.
Szervusz,
a kínai nyelvnek alapvetően kétféle szótára van:
- az egyik a szótár, amely szavakat tartalmaz
- a másik az írásjeltár, amely írásjeleket definiál,
de természetesen a szótár is megadja egyes írásjelek jelentéseit és az írásjeltár is tartalmaz több írásjelből álló szavakat.
A kínai szótárak kiejtés szerinti ábécésorrendben sorolják fel az írásjeleket, ehhez egy latin betűn alapuló átírási rendszert használnak, amelynek a neve "pinyin".
Ha valamit ki akarsz keresni a szótárban, két lehetőséged van:
- ha ismered az írásjel vagy a szó kiejtését, akkor az ábécének megfelelő helyen ütöd fel a szótárat és keresed meg a szót vagy írásjelet.
- ha nem tudod valamelyik írásjel kiejtését, akkor az írásjel alakja szerint is próbálkozhatsz. A kínai írásjelek rengetegfélék, de mindegy tartalmaz ún. gyököt, ami az írásjelnek egy kisebb része, ami alapján a jeleket osztályozzák.
Az gyökök és maguk az írásjelek bizonyos számú vonásból állnak, előbb a gyök vonásainak számát határozzuk meg, és keressük meg egy táblázatban, majd egy ennek megfelelő altáblázatban (tkp. egy listában) az írásjel maradék (gyökön felüli) vonásainak száma szerinti csoportban találjuk meg többnyire jó néhány más jel között, amelyek ugyanabból a gyökből és ugyanni vonásból állnak. Ezen a csoporton belül is vannak rendező elvek, de ezek ismerete nélkül is lehet boldogulni. Ha idáig eljutottunk, akkor megtaláljuk az adott jelet és mellette pedig az oldalszámot, amely oldalon a szótár megadja a jelentését.
Hogy mettől meddig tart egy szó, erre nincs szabály, a kínai szavak többnyire 1, 2, 3 vagy 4 írájelből állnak, de lehetnek hosszabb összetételek is pl. a "Kínai Népköztársaság" 中华人民共和国 7 írásjelből áll, a hétköznapi beszédben a két írásjelből álló szavak a leggyakoribbak. Vagyis megfelelő "szókincsmennyiség" nélkül csak találgatni tudsz.
A lényeg kb. ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!