A 'secret'-et 'szikrit'-nek vagy 'szikret'-nek kell ejteni?

Egyik sem.

Kezdjük ott, hogy az első szótagban hosszú í van (oka, hogy a kr az obstruens+likvida pár, nem szótagolódnak szét, így az első szótag nyitott, nyílt). A vége meg leginkább röt-ös, ritkábban (főleg régies angol kiejtésben rit-es.

Szóval vagy "szíkröt" vagy "szíkrit". Inkább az első változatot ajánlom, gyakoribb és modernebb kiejtés.

[link]

Én inkább e és ö közötti, meghatározhatatlan betűnek mondanám, és a forvora feltöltők is így ejtik.

Az első valós dolgokat ír: nyelvterülettől függ!

Én szikrit-nek ejteném egyébként. (szerintem ígyis -úgyis megértik)

2-es válaszoló vagyok. "e" nem lehet a végén, mert a második szótagja hangsúlytalan.

A kiejtését fonémikusan így hozzák a szótárak: /ˈsiːkrət/, /ˈsiːkrɪt/. Olyat nem ír egyik sem, hogy /ˈsiːˌkret/ sem azt, hogy /ˌsiːˈkret/

A forvón azért tűnik az ausztrál kiejtés végén e-snek, mert egyes angol nyelvjárásokban, a tompa, rövid i hangsúlytalanul is szólhat e/ë/é-szerűbb beütéssel.

Az elején meg azért nem hallatszik, hogy kifejezetten hosszú lenne, mert a hangsúlytalan szótagban rövidülés van, így pontos kiejtésben az i nem kétszer, hanem csak kb. másfélszer lesz hosszabb, mint a rövid i. Ez a másfélszeres hossz is elég relatív egyes embereknél. Azoknál az angol anyanyelvieknél, akik gyorsan beszélnek, rövidebbnek hallatszik. Ráadásul Amerikában van egy olyan tendencia, hogy ha nem okozhat összekeverést egy másik szóval, akkor a hosszú magánhangzókat rövidnek ejtik. Bár ilyenkor is hallatszik, hogy teljes értékű, feszes (tense) i van benne, nem a tompá hangzású (lax) rövid i.

Ha viszont következetesen akarunk jó angol kiejtést, maradjunk a hosszú í-nél, a végén pedig ö-nél vagy i-nél. Persze az sem akkora oltári hiba, ha az elejét is röviddel ejtjük, de míg egy angol anyanyelvű beszélő megenged magának ilyet, addig nem biztos, hogy nagyon szerény angol tudással ezt kéne nekünk alapszabályként kiemelve utánozni.

(A hosszú i a legtöbb angol nyelvjárásban szűk kettőshangzó, nem hosszú egyeshangzó, de ebbe itt most nem megyek bele, inkább egyszerűsítek.)

Persze a magyar nyelv amúgy is hajlamos angol szavak átvételénél a hosszú magánhangzókat rövidre cserélni:

jutyub a "jút(h)(j)úb" helyett, nyujork a "n(j)ú jó(r)k" helyett, lizing a "líszin" helyett. Ennek ellenére, ha valaki tényleg normálisabb angol kiejtést akar, annak azt tanácsolom, hogy ne menjen eme divat után.

Persze most sokan mondhatják, hogy mikor magyarul beszélünk, akkor nem feltétlenül kell angolos élethűséggel ejteni az angolból származó szavakat, neveket, mert még csak feleslegesen tűnhetnénk erőltetetten hangzó, nevetséges sznobnak. Ez egy jogos felvetés, csak az szokott vele a baj lenni, hogy mikor angolul kell az illetőnek beszélnie, akkor is a magyar beszédben megszokott, magyaros-sántító alakokat szedi elő. Így meg az angol szavaknak magyaros ejtéssel történő észben tartása kifejezetten nem szerencsés.