Honnan jött az a közmondás, hogy "Jár-kel, mint zsidóban a fájdalom"?

Ilyen közmondás nincs.

A mondás eredetét nem tudom.

A zsidó istentiszteletnek van egy része, amit mindenki halkan magában mond, közben pedig az ima ritmusában hajlong, vagy oldal irányba dülöngél. Közben vannak olyan részei is, amikor térdet is hajt, és mélyen meghajol, az ima végén pedig még három lépést hátrál is, mielőtt leülne. Mivel mindenki magában imádkozik, evidens, h nem ugyanabban a ritmusban történik mindez, van aki gyorsabban halad, van aki túlzásokba is esik. Ebből egy elég nagy összevisszaság keletkezik, ha vki kívülről benéz a zsinagóga ajtaján, csak annyit lát, h az egész gyülekezet úgy ficánkol, mint egy zsák bolha, látszólag minden ok nélkül (lásd csendes ima). Ha pedig jom kipur (bűnbánat napja) idején kukucskál be, akkor még a hívők arckifejezése is elég szenvedő (kb 25 órás böjt van ilyenkor, és SEMMIT (vizet sem) vehetünk magunkhoz, egy sor egyéb önsanyargatásról nem is beszélve).

Régen, amikor még szinte semmit nem tudtak az emberek a zsidó vallásról, rítusokról, de azért kiváncsiak voltak, h mi történik a zsinagógában, csak találgatni tudtak, h mi ez az egész. Belegondolva, valóban fura látvány lehetünk ilyenkor...:D

A fenti magyarázatok mind találgatások, aminek az lehet az oka, hogy nincs fent a neten a pontos eredete a mondásnak.

Ami egyetlen fogódzkodó, az az hogy 1908-ban Flesch Ármin zsidó rabbi "A zsidó a magyar közmondásban" című művében úgy ismerte a mondást, hogy

"Nyöszörög, mint zsidóban a fájdalom"

illetve

"Jár, mint zsidóban a fájás"

Ebből következően nem II. világháború utáni a mondás, mint ahogyan logikusan gondolhatnánk - a (pl. auschwitzi/birkenaui stb.) haláltáborok zsidóit kínozták, mindenük fájt.

A zsidó válaszoló templomi hajlongásos magyarázata közel járhat. Neki annyit hozzáfűznék, hogy a nem zsidók régen sokkal többet tudtak a zsidó rítusokról, mint manapság.

A kifejezés mindenesetre nem sértő, vagy legalábbis nem szánták annak akkoriban amikor keletkezett, csak afféle évődés jellegű, melyet minden nemzetiséggel szemben megengedtek maguknak a magyarok (saját magukkal szemben is)

A