A latinban mitől függ, hogy a jelző vagy a birtokos névmás a főnév elé vagy mögé kerül-e?

"A jelzős viszony szórendje rendszerint fordítottja a magyarnak: elöl áll a főnév, mint jelzett szó, s utána következnek a melléknévi jelzők.[...] A melléknév, mint jelző a főneve elé csak akkor kerül, ha különöshangsúly van rajta."

Ez vagyon írva a Nagy-Kováts-Péter féle könyvben. ^^

Az újlatin nyelvekben nagy általánosságban attól függ a melléknév helye, hogy van-e érzelmi töltet a melléknévben, pl.

un uomo povero = egy szegény ember (nincs pénze)

un povero umomo = szegény ember (sajnálatra méltó)

Ez a franciára is igaz.

Továbbá néhány melléknév helye ingadozik. A sorszámnevek megelőzik a főnevet, amire vonatkoznak.

A birtokos névmás megelőzi az újlatin nyelvekben a jelzett szót: spanyol: mi mujer, ol. mia moglie, fr. ma femme. Az olaszban néha állhat a jelzett szó után is, pl. felkiáltásokban: Mamma mia!

A latinban szerintem rakhatod akárhova a mondatban, mert a latin mondatban sokszor összevissza vannak a szavak és a végződésekből kell kitalálni, mik tartoznak össze.

Régen voltak latinóráim, mára fogalmam sincs, pontosan hogy is kellene... De az össze-vissza szórend azért túlzás - a magyarnak is van szórendje, még ha jóval kötetlenebb is, mint mondjuk az indoeurópai nyelvekben (ráadásul nálunk is csak egyféle "semleges" szórend van, a többi hangsúlyozási variáns).

A latinban is így van - de mivel latinra nem fordítunk, latinul nem beszélünk, számunkra irreleváns a szórend.