Miért mondják azt, hogy a magyar a világ egyik legnehezebb nyelve?

Off:

A magyarban is van több igeidő (pl.: elbeszélő múlt) csak ma már a köznyelvben nem használatos.

Válasz:

Gondolj csak a magyar helyesírásra. Gyakorlatilag semmi logika nincsen benne (a hagyományőrző írásmód miatt).

Több magánhangzót használunk, mint az angolok, németek. Ezek kiejtése szintén problémát okoz.

Ragoknál szintén előfordul, hogy semmi logika nincs. pl.: azt mondjuk, hogy megyek az egyetemre, holott nem az egyetem épületére mászunk rá, hanem bele megyünk. Tehát logikusan az egyetembe megyünk, mégsem így használjuk.

Egy külföldi ismerősömet az ujj és új szavakkal kergettem az őrületbe.

(Ezt hallgasd meg: http://www.youtube.com/watch?v=PT29zJXRNlU)

Egyetértek az előttem szólóval, és ajánlom ezt is meghallgatásra:

http://www.youtube.com/watch?v=aUYSqdqAVV8

4-es vagyok, inkább ezt nézd meg, az elsőnél csúszik a felirat a szöveghez képest:

http://www.youtube.com/watch?v=oT4CKxZWpeg&feature=related

Ragozni kell kb. mindig és mindent, és bőven akad mindig kivétel, de a kivételek nélkül is szinte minden ragnak két vagy három formája van, nem is beszélve a kötőhangokról. Ez pedig azt jelenti, hogy sokkal többet kell beszéd közben az egyes szavakon gondolkodni, és sokkal többféleképpen lehet elrontani is. Hiába lehet esetleg néha egész tömören és logikusan összefoglalni a szabályokat, beszédsebességgel ezeket képtelenség végiggondolni, "ösztönös" tudássá gyakorolni viszont igencsak soká tart, főleg azoknak, akiknek az anyanyelvében semmi hasonló nincsen. Angol ismerősömet a tárgyrag kergette őrületbe: magától sosem jutna eszébe azon gondolkodni, hogy mi a tárgy egy mondatban, magyarul meg kénytelen. Alanyi és tárgyas ragozás: csak három igeidőnk van ugyan, de az legalább cserébe jól meg van duplázva, cakk-pakk, és mind a hat ragozást egyformán gyakran hasznájuk, nem ám úgy, mint az angolok a future perfect continioust. És még a magyar gyerekek is rendre felcsavarodnak azon a problémán nyelvtanórán, hogy mikor határozott és mikor határozatlan egy tárgy, annak ellenére, hogy ők automatikusan tudják, hogy melyik _forma_ a helyes - képzeld el, hogy mi lenne, ha még a formát is csak akkor tudnánk eldönteni, ha már kitaláltuk, hogy most akkor az a tárgy ott minek is számít. Ikes igék, amikkel kapcsolatban itthon is uralkodik némi homály.

És egyáltalán: mivel nem indoeurópai nyelv, a szavak jóval ritkábban hasonlítanak egy másik, a tanuló számára már ismert nyelv szavaira (már ha európaiakról van szó - de az arabok meg törökök nem is szokták olyan nehéznek találni a magyart, mint az európaiak.) De még az olyan alapvető dolgok megszokása is nehézséget okozhat, hogy nem használunk többesszámot, csak ha nagyon nem derül ki sehonnan máshonnan, hogy több dologról van szó...! A helyesírásunk szerintem éppen a kivételek közé tartozik, az ellipszilonon és a néhány hagyományőrző tulajdonnéven kívül szinte minden logikus és racionális benne, és írás közben van is idő végiggondolni a szabályokat, nem úgy, mint beszédnél. Persze hogy mi az sz-t nem s-sel jelöljük, mint a legtöbb latin betűs nyelv, azon sokan fennakadnak az elején, meg a szokatlan kettősbetűkön is, de ezen a téren minden nyelvnek van egy-két többiek számára szokatlan jelölése. Hogy a kiejtés nehéz-e valakinek, az teljesen attól függ, hogy milyen nyelveket beszélt az illető korábban, na meg az egyéni tehetségtől.

"Válasz:

Gondolj csak a magyar helyesírásra. Gyakorlatilag semmi logika nincsen benne (a hagyományőrző írásmód miatt). "

Fenét! A magyr helyesírás pont, hogy teljesen logikus. Mi gyakorlatilag teljesen kiejtés szerint írunk, ami általában sokkal könnyebb egy kezdő nyelvtanulónak. Gondolj pl. az angolra, ahol sokszor teljesen önkényes a szavak kiolvasása, a helyesírás. Sokkal "logikátlanabb" és nehezebb megtanulni. Meg lehet nézni esetleg az írt, ott is meg kell tanulni, hogy az egyes betűkapcsolatok, amik három-négy betűből állnak, milyen hangot jelölnek. Mi pedig egy hangot egy betűvel jelölünk.

"Több magánhangzót használunk, mint az angolok, németek. Ezek kiejtése szintén problémát okoz. "

Ezt sem mondanám. Inkább úgy fogalmaznék, hogy több betűnk van. Ha megnézed a fonetikai abc-t ( [link] ; + szótárakban mindig ott van fonetikai jelekkel a kiejtés a szó után), láthatod, hogy az angoloknak is jóval több hangjuk van, mint amit betűkkel, betűkapcsolatokkal jelölnek. Az "ea" betűkapcsolat több hangot is jelenthet. Bevehetnék az abc-jükbe a "hear" szóban használatos "ea"-t és a "bear"-szóban használatosat is, de náluk nem így van. Mi is csinálhatnánk azt, hogy nem lenne külön u és ü betű, hanem az "ü" hangot az "ue" betűkapcsolattal, a hosszú "ű"-t meg mondjuk "uu"-betűkapcsolattal jelöljük és akkor máris egy betűnk van három helyett. Szerintem azonban ez így jobb. Végül is a betű szerinti írás lényege, hogy a hangokat betűkkel jelöljük, és akkor már egyszerűbb, ha minden hangra van külön betű, mintha betűkapcsolatokat kellene megtanulni, ami ráadásul szavanként eltérőek lehetnek. Ennyi erővel már hovatovább kanjikat is tanulhatnánk.

Szóval nem feltétlenül van több magánhangzónk, csak mi az összeset külön betűvel jelöljük, náluk meg csak a fonetikai átírásban jelenik meg minden hang.

"Ragoknál szintén előfordul, hogy semmi logika nincs. pl.: azt mondjuk, hogy megyek az egyetemre, holott nem az egyetem épületére mászunk rá, hanem bele megyünk."

Ezen kár kiakadni, ilyesmi minden nyelvben van. Számomra a legkevésbé sem logikus, hogy a németben "an das Meer"-t használunk "zu" helyett vagy az angolban a "mérgesnek lenni" vonzata "-val,-vel" (to be angry with someone), nem pedig "-ra,-re". Vagy mondatnám mondjuk azt a tipikus hibát, hogy a magyarok azt, hogy "a képen xy látható" következetesen "on"-nal fordítják, holott az angolban ez úgy hangzik, hogy "IN this picture". Németben megintcsak jó példa az "an deiner Stelle", amit mi a "helyedBEN" mintájára "in"-nel akarnánk fordítani. Egy nyelv tanulásánál ilyeneket mindig meg kell tanulni. Gondolom oroszt sem tanultál, azt már inkább meg sem említem...

"Ragozni kell kb. mindig és mindent, és bőven akad mindig kivétel, de a kivételek nélkül is szinte minden ragnak két vagy három formája van, nem is beszélve a kötőhangokról."

Ez egyszerűen a nyelv sajátossága, amit meg kell tanulni. Magyar nyelvtanulóként talán azt nem érzed idegennek, hogy az angolban a magyar ragoknak megfelelő elöljárószavak a szó előtt vannak és nem hozzáillesztjük? Aki új nyelvet tanul, annak el kell vonatkoztatnia a sajátjától. Egy töröknek pl. szerintem ebben semmi nehézség nem lenne.

" Ez pedig azt jelenti, hogy sokkal többet kell beszéd közben az egyes szavakon gondolkodni, és sokkal többféleképpen lehet elrontani is."

Az angolban ugyanez a buktató jelentkezhet az igeidők, a németben a névelők, a ragozás, az eltérő mondatrendet vonzó kötőszók kapcsán. Csak be kell gyakorolni. Az elején mindig kell gondolkodni, mint ahogy autóvezetésnél is kell az elején gondolkodni a pedálok lenyomási sorrendjén, aztán pedig már rutinként megy. De ettől a magyar nem nehezebb!

"Hiába lehet esetleg néha egész tömören és logikusan összefoglalni a szabályokat, beszédsebességgel ezeket képtelenség végiggondolni, "ösztönös" tudássá gyakorolni viszont igencsak soká tart, főleg azoknak, akiknek az anyanyelvében semmi hasonló nincsen."

Ez minden nyelvben így van:D A németben szerintem pl. rengeteget kell közben gondolkodni. Előre meg kell fogalmaznod a fejedben az egész mondatot, ha KATI-szórendet vonzó kötőszót használsz, mert tudnod kell, mit teszel a mondat végére már a mondanivalód elején. Ugyanígy ha eszedbe jut egy főnév, azonnal eszedbe kell, hogy jusson hozzá a neme is.

"Angol ismerősömet a tárgyrag kergette őrületbe: magától sosem jutna eszébe azon gondolkodni, hogy mi a tárgy egy mondatban, magyarul meg kénytelen."

Németül, oroszul szintén kénytelen lenne. Kevés nyelv olyan lecsupaszított, mint az angol, ezért ők ebből a szempontból megszívták. Bár az is igaz, hogy ők nem nagyon kényszerülnek idegen nyelvek tanulására... A másik oldalról egyébként felhozhatnám, hogy magyar embernek sosem jutna eszébe azon gondolkodni, hogy egy jövőbeli cselekvés folyamatos, vagy befejezett. Egyébként mi is kifejezzük, csak máshogy. Ők is kifejezik a tárgyat, csak máshogy.

"Alanyi és tárgyas ragozás: csak három igeidőnk van ugyan, de az legalább cserébe jól meg van duplázva, cakk-pakk, és mind a hat ragozást egyformán gyakran hasznájuk, nem ám úgy, mint az angolok a future perfect continioust."

Hogy van megduplázva? Hogy jön ide a future perfect continuous?

" És még a magyar gyerekek is rendre felcsavarodnak azon a problémán nyelvtanórán, hogy mikor határozott és mikor határozatlan egy tárgy, annak ellenére, hogy ők automatikusan tudják, hogy melyik _forma_ a helyes - képzeld el, hogy mi lenne, ha még a formát is csak akkor tudnánk eldönteni, ha már kitaláltuk, hogy most akkor az a tárgy ott minek is számít."

Ez minden nyelvben így működik, beszélőként te beszéled a nyelvet, nem pedig gondolkozol rajta. Beszélőként nem kell elgondolkodnod, hogy van-e teljes hasonulás, vagy nincs, hanem beszélsz. Mert gyakorlatod van. Végiggondolni a szabályokat beszéd közben egy nyelvben sem lehet, ezért kell a gyakorlás. Egy angol se tudná megmondani neked, hogy future perfect continuous-nak hívják, amit ő most éppen használt, csak használja. Ahogy azzal sincsenek tisztában, hogy nekik "12 igeidejük van". Az ilyesmit csak a nyelvet idegen nyelvként tanulók tanulják meg.

"És egyáltalán: mivel nem indoeurópai nyelv, a szavak jóval ritkábban hasonlítanak egy másik, a tanuló számára már ismert nyelv szavaira (már ha európaiakról van szó - de az arabok meg törökök nem is szokták olyan nehéznek találni a magyart, mint az európaiak.) De még az olyan alapvető dolgok megszokása is nehézséget okozhat, hogy nem használunk többesszámot, csak ha nagyon nem derül ki sehonnan máshonnan, hogy több dologról van szó...!"

Ez nekünk ugyanúgy hátrányt okoz az angolnál, mint az az angoloknak a magyarnál. Ebben nincs semmi kivételes, egyszerűen más a nyelv jellege. Ha perzsát, törököt tanulnánk, akkor meg régi ismerősként köszöntenénk, hogy az "öt alma" nem "öt almák". Csak azért érezzük furcsának, mert indoeurópai nyelvekkel vagyunk körülvéve, azokat tanuljuk, azok a "nagy" nyelvek. Miközben előbb angolt, majd németet, majd spanyolt, olaszt, franciát vagy akármit tanulunk, az a benyomásunk támad, hogy a magyar valami kivételes, csodabogár nyelv, ami egyedülálló az egész világon, mert ragoz, mert nem jelöli mindig a többesszámot, stb. Pedig csak arról van szó, a divatos nyelvek, amiket tanulunk, amiket ismerünk, amikre a figyelmünk irányul, mind indoeurópaiak, amikben ez kollektíve nincs meg. Az oroszban pl. egy sokkal logikátlanabb és bajosabb többes szám-képzés van. A németben meg nyolcféle módon lehet többes számot képezni. Szerintem ez sokkal nehezebb.

Ha már többes szám, akkor a magyarban egyébként inkább azt emelném ki, hogy van külön egy birtokosragos többes szám, ami személyenkét változik: könyvek, de könyveINk, könyveITEk, könyvÜNk, stb.

Egyrész azért, mert az emberek szeretik azt hinni, hogy az ő nyelvük a legnehezebb, másrészt azért, mert tényleg nem egy nyelvtanulóbarát nyelv, rengeteg ragozás, eset, magánhangzó-harmónia, ezeket mind meg kell tanulni, viszont ha valaki nagyon akarja, meg lehet ezt is tanulni (az már kérdés, hogy miért vinná rá a lélek, hogy pont magyarul tanuljon).

Amúgy attól, hogy 1 igeidő van, nem nehezebb, sőt, mind teljesen logikusan működik. Abban sem vagyok bitos, hogy több magánhangzót használuk, mint az angolok, sőt, szerintem nem, de nem vagyok biztos így hirtelen.