Honnan kapta a nevét a búrkifli?

A búrkifli eredete

A búrkifli egy igen ősi, mára sajnos elfeledett hagyomány utolsó túlélője a pékáruüzletek polcain. A burkolás mint étkezési forma ugyanis még a Búroktól származik, mint ahogy az ősi búr mondóka is tartja:

“A búrok egy burokban búrkiflit burkolnak

Burokban búrkifli jól es’ a búroknak.”

A régi magyarság körében még búrokolásként emlegették, és bizony jó okuk volt a Búrok okolására, hiszen ők tudták csak igazán, hogy eme ősi kifejezésünk honnan származik, erre tessék: hát nem kihaltak?!

A burkolás mikéntjéről csak annyit tudunk, hogy ilyenkor először is nagyon sok Búrt engedtek be egyszerre egy pajtaszerű épületbe. Ezt hívták a Búrok “buroknak”, hiszen elég jól le volt hangszigetelve, nehogy az éjszakába nyúló burkolás hangos neszei megzavarják a még burkolásra nem érett fiatalság, a nők, valamint az öregek álmát. A Búrok nagyon hangosan tudtak burkolni, és ezt is tartották a legbúrabb tulajdonságnak. Büszkék voltak rá.

Általában, mikor eljött a burkolás ideje, a búr férfiak összegyűltek mind a burok előtt. A burkolás idejét mindig a legöregebb Búrok határozták meg a szerint, hogy mikor lettek igazán éhesek, és ők is érkeztek elsőnek a burok épülete elé. A burokból ilyenkor már csak úgy áradt a friss búrkifli illata, amit a búr asszonyok hordtak oda, hogy segítsék uraikat a burkolás minél tökéletesebb véghezvitelében. A mindeközben egyre inkább megéhező Búrok először csak halkan zúgolódtak, majd valamelyik öreg kántálni kezdte a fentebb már idézett ősi mondókát. Mikor már mindenki együtt kántált, a Búrok két egymással szembefordított búrkifli formájában körbe álltak, és eltáncolták az “éhes Búr táncát”, melynek végeztével a benn rejtőzködő asszonyok kitárták a burok hatalmas ajtaját. Az így szabaddá vált ételre a Búrok egymást taposva vetették rá magukat, és azon nyomban fülsüketítő zajjal járó csámcsogó burkolás vette kezdetét. Az asszonyok alig győzték rájuk csukni a kaput.

Az a bizonyos pár perc, míg a kapuk még nyitva voltak, de a Búrok már burkoltak, hatalmas krízis volt a környékbelieknek, a háziállatoknak és a környező erdők vadjainak egyaránt. Nem volt ritka ilyenkor az érzékenyebb hallású állatok elhullása sem. A Búrok a burkolás befejeztével általában a környező erdőkbe mentek, és összeszedték a vérző fülű állatokat, melyeket aztán a következő napi ebéd alkalmával családjuknak tálaltak fel.

Bár a burkolás szokása nem maradt fenn eredeti formájában, sok helyen mégis felismerhetjük kissé átalakult, de az eredetivel némiképp megegyező formáit. A mai kor néprajzkutatói például párhuzamot vélnek felfedezni a régi búrokolás és a mai fiatalok közt honos “péntek-szombat esti burkolás” között.

Ha belegondolunk, talán még igazuk is lehet.

(Ötletgazda: poozna - miez.info)

[link]