Milyen igeidők voltak régen a magyar nyelvben?

Amelyeket említesz, azok az archaikus múlt idő bizonyos formái (kb. a 18. századig léteztek, de az irodalomban még a 20. századi írók, költők munkáiban is megtalálhatjuk őket).

Elbeszélő múlt (praeteritum): egyszerű, az -á, -é, -a, -e időjellel alkotott forma. Első funkciójában a múlt idejű folyamatos cselekvések leírását szolgálta, a múlt században azonban jelentésében hasonlóvá vált az egyszerű múlt időhöz.

van - valék, valál, vala, valánk, valátok, valának

vár - várék, várál, vára, váránk, várátok, várának; várám, várád, várá, váránk, várátok, várák

kér - kérék, kérél, kére, kérénk, kérétek, kérének; kérém, kéréd, kéré, kérénk, kérétek, kérék

Összetett múlt idők:

félrégmúlt: az alapige múlt ideje + vala / írtam vala, írtál vala stb.

régmúlt: az alapige múlt ideje + volt / írtam volt, írtál volt stb.

befejezett múlt: a szokik ige imperfectuma + főnévi igenév / szoktam volt mondani stb.

Először is voltak a befejezetlen múltidők ("aligmúlt"):

várok vala, várék, várék vala.

Emellett volt a befejezett múlt (vártam) és a befejezett régmúlt (vártam volt).

Ezek kijelentő módban értendők, mert a kötőmódban háromnak megvoltak a megfelelőik: a közelmúlt: várnék, a befejezett múlt: vártam légyen, régmúlt: vártam volna. Ma ezeket inkább jelen és múlt idő, feltételes módnak soroljuk be.

Még volt jövő is: találandok = találni fogok, találok majd. De már a 18. században is inkább körülírták a jövő időt.

Ha úgy tekintjük, hogy volt jövő idő, akkor volt jövő, jelen és talán 2-féle vagy 3-féle múlt (a fenti 5+3 múlt idejű igealak ugyanis nem mind időben, hanem aspektusban és módban különbözik). Túl sok értelme nincs szőrszálakat hasogatni, mert koronként, helyenként lehettek és voltak is eltérések.

1850 körül még megvolt a legtöbb "igeidő" a tankönyvekben, de már kevéssé használták őket, a 20. század elejére pedig nagyjából letisztult a rendszer, maradtak azok, amiket ma is használunk.