Létezik tájszólásban írt magyar könyv?

Lehetne, hiszen a tájszólás tulajdonképpen nyelvváltozat, sőt, tudományos értelemben a tájszólás: nyelv, a nyelvészet tisztán matematikai részét tekintve egyenrangú a szabványosnak tekintett nyelvvel.

Egy szerencsésebb, pluralisztikusabb Magyaroszágon nyilván lenne is ilyen könyv, sőt, több is. Részben egyedi, külön rögzíthető átírási megállapodással, saját nyelvtannal, morfofonetikai szabályokkal, szókinccsel és részben különböző nyelvtani szabályokkal. Hiszen a nyelvjárás tulajdonképp nem ,,elmásított'' nyelv, hiszen ez nézőponti elfogultság lenne: ,,onnan'' nézve meg a szabványos nyelv lenne az elmásított nyelv.

El lehetne képzelni egy fiktív Monarchiát, ahol II. József után az uralkodóház nem közvetlenül tesz engedményeket a magyaroknak, de nem is németesít, hanem megtartja a latint a magyar rész hivatalos nyelvének, a nemzetiségek nyelvét pedig egyszerre fejleszti, a magyart sem előnyben, sem hátrányban nem részesítve hozzájuk képest. A tucatnyi egyszerre felvállalt kis nyelv pluralisztikus légkört teremtett volna, és, mintegy beleállva a dologba: ha meg már így is, úgy is sok nyelvet kellett volna tartani, akkor már, ,,ha lúd legyen kövér'' alapon, nyelvjárásaikat is egyéni figyelmmel engedték volna kibontakozni.

Ezzel mintegy elébe mentek volna a XIX. századi kibontkozó nacionalizmusnak: nem elnyomták volna (hogy aztán annál pusztítóbban törjön ki a század második felére), hanem a sok kis nyelvet együtt mintegy egymás ellensúlyában tartva, egy svájciasabb, de az uraalkodóház szempontjából még mindig együtt kormámyozható birodalmat teremtettek volna, aminek pont a nyelvi sokféleség adta volna az erejét.

A dolgot a valós történelemben később hébe-hóba részlegesen a szovjetek, illetve részben hasonló inspirációból, a Tanácsköztársaság szedte elő, még ha nem is ilyen teljességgel. Nyelvjárások védelméről nem annyira volt itt szó, csak a nemzetisgek nyelvei iránti érdeklődésről. A dolog mindenütt elhalt nagyjából. Az NDK-ig is eljutott egy-két foszlány ebből: addig jutottak, hogy a szorb nyelv megtartásával kapcsolatban eljutottak némi külön figyelem ráfordításáig, bár ez későbbb belefulladt az alapvetően retrográd gyakorlatba.

Bár a nyelvjárások virágkora nálunk talán a középkor lehetett, igazi paradicsomuk a természeti népek világa. Ott nemcsak a nyelvek sáma ugrik fel elépesztő sokra, de még a nyelvjárások is képesek szinte összefüggő láncokat alkotni. A dolog a helyi közösség, család, sőt azegyén szintjére is leképződik: nem ritka, hogy az egyszerű áltlag vadász öt-hat nyelvet is beszél, a gyereknek meg külön apanyelve anyanyelve van, amit további nyelvek is tarkítanak.

A valós történelemben az ősközösségi társadalom többnyire felbomlott, és ez a nelvi változatosság csökkeenésével járt együtt végső soron, bár nehéz lenne megmondani, ez logikilag szükséges-e. Elvileg talán elképzelhető olyan bolygó, ahol az ottani ősközösségi társadalmak folyamatosan és osztálytársadalmi fázis nélkül mennek át valami poszmodern kommunista társadalomba, megtartva nyelvi sokféleségüket, társadalmi egyenlőgüket, hatalomközpontosulás nélküli alaptermészetüket. Még az is lehet hogy ez mindenütt igy történt a Galaxisban és csak a Föld a kivétel. A legtöbb természeti nép meglepően összetett szelelmi felépítményeket hozott létre, még nyelveik is sokszor igen bonyolultak.

Meg hát szerintem vannak is egyes konkrét magyar nyelvjárásokban írt feljegyzések. Cigány nyelvjárásokon, beás nyelven is láttam nyelvészeti, néprajzi feljegyzéseket, valószinűleg vannak magyar nyelvtudományi, néprajzi témában is ilyenek. Csángó pl. biztosan van, hiszen egyelten nyelvjárásunk, amely már már a külön nyelv határán van, rádásul létezett a megmentésére is program.

A FSZEK kközponti könyvtárábn, az ElTE Egyetemi könyvtárban, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában, és az Országos Széchenyi Könyvtárban igen valószínű hogy van. Ezekben én szovjet anyagokból szibériai eszkimó nyelvű gyűjtéseket, nyelvészeti elemzéseket tanultam, ezeken a témákon elég komoly gyűjteményeik vannak. Szinte biztos tehát szerintem, hogy vannak komolyabb magyar nérajzi és nyelvtudományi korpuszaik is.

Esetleg ez:

Csokonai Lili (Esterházy Péter): Tizenhét hattyúk

részlet:

"Néném parancsolatjára, ki nem vala pokoli szömélly, hogy nem inkább sápadt, mogorva és óhajtozós, az minek okát nem ösmérem, bizon lehet nem jó szántábúl, mire nem használa a szó valamit „jó”-nak hínak, el levék iktatva."

Biztosan, de még nekem sem sikerült ollyanoktól kérdezni, akik tudnak címeket mondani.

Addig itt egy ballada, amit Kallós Zoltán gyűjtött a moldvai csángóknál

Elindula három árva

Elindula három árva,

Elindultak, menegettek,

Mig egy bulykoszfához iértek,

Mig egy bulykoszfához iértek.

Meggyűlének egy öregvel,

Arra kiérdi ’z öreg őket:

„Merre mentek, három árva?”

„Elindultunk árvaságra.

Nincsen nekünk apánk s anyánk.

Ki gondot viszeljen rivánk.”

„Tiérjetek meg, három árva!

Netök nektek három vessző!

Mend e három aranyvessző,

Menjetek bié züőd kertembe,

Menjetek bié züőd kertembe,

Menjetek oda mormenthoz!

Rikojtsátok anyátokot,

Anyátokot s apátokot.

Apátokot s anyátokot,

Ki gondot viszel rivátok!”

Sz elindula három árva,

Sz elérének e züőd kerthez.

Odaiértek e mormenthoz,

Megcsapták azt ők háromszor.

„Keljen, keljen, iedeszanyánk!

Ninc ki gondot üszeljen ránk.”

„Vagyan nektek mosztohátok,

Ki gondot üszel rivátok.

Mikor fejért ad rivátok,

Vérvel virágzik hátatok.

Mikor fejért ad rivátok,

Vérvel virágzik hátatok.”