Miért van a magyar nyelvben olyan sok i/í betűs szó, amit mély hangrendűként kezelünk ragozáskor?

"Számos rövid, magas hangrendű szóhoz, amiben „í” vagy „i” van, mély hangrendű toldalék járul (hangtörténeti okokból)"

"Vannak szavak, amik csak magas magánhangzókat tartalmaznak, mégis mély hangrendű toldalékot kapnak: célba, derekad, héjból"

Szóval "hangtörténeti okokból", jelentsen bármit is. :D

Hátha jön majd egy nyelvész és elmagyarázza. :)

Régen kétféle i hang volt, máshogy ejtették őket. Az egyik tipushoz jobban illettek a mély hangrendű toldalékok. Aztán összemosódott a két i hang, ebből jött ez a katyvasz.

(Bónusz megjegyzés: a "mély" szavunk magas hangrendű, a "magas" pedig mély.

A veláris i létét a magyarban már vagy 20 éve megcáfolták, de – mint ahogy a fenti hozzászólásokból is látható – azóta is makacsul tartja magát ez a mítosz.

A veláris i hang feltételezése nélkül is megmagyarázható, hogy e szavak miért kapnak mélyhangrendű toldalékot, így aztán felesleges azt feltételezni, hogy volt veláris i. Ha lett volna valaha veláris i a magyarban, annak sokkal több nyomot, rendhagyóságot kellett volna hagynia a morfológiai rendszerünkben, pl. a mai háromalakú toldalékok (pl. -hoz/-hez/-höz) is minden bizonnyal négyalakúak lennének. A veláris i nem illeszthető be sem a jelen, sem a korábbi magyar nyelv fonológiai rendszerébe, mert az számos ellentmondáshoz vezetne.

Akit bővebben érdekel:

[link]