Spanyol: miért ejti s-nek a y-t?

A kérdésben szereplő jelenség egyes dél-amerikai, elsősorban argentin és uruguayi nyelvjárásokra jellemző.

A spanyol ugye világnyelv, és az angolhoz hasonlóan eléggé eltérő ejtései terjedtek el világszerte, egyes betűk hangértéke fokozatosan megváltozott. A két leghíresebb ilyen jelenség az ún. yeísmo, ill. a seseo.

Eredetileg a y és az ll betűk különböző hangokat jelöltek, ezt a beszélők egy része mindmáig megkülönbözteti valamennyire, másik részüknél viszont a kettő összeolvadt egy egységes "j" hanggá. Ezt az összeolvadást nevezik yeísmónak, vagy magyarul yeizmusnak. (Hasonló történt egyébként a magyar nyelvben is a j és az ly betűkkel kapcsolatosan.)

A másik ilyen az s és c betűkhöz kapcsolódik. A magas magánhangzó előtti c eredetileg más, leginkább az angol th-nak megfelelő hangot jelölt, ma már viszont sok spanyol anyanyelvű is mindkettőt simán "sz"-nek ejti. Ezt a jelenséget nevezik seseónak. Sok helyen, főleg az anyaországban viszont még ma is tartják a különbséget.

A kérdésre visszatérve, a yeísmónak egy speciális, tovább torzult változata a sheísmo vagy zheísmo, amikor a y és ll betűk által jelölt összeolvadt hangot már nem is "j"-nek, hanem "s"-nek vagy "zs"-nek ejtik. Ez Dél-Amerikában, a Río de la Plata vidékén figyelhető meg leginkább.

Pontosan, ahogy az 1-es válaszoló írja. A szótag legelején álló /j/ hangot – legyen az <j>-vel vagy <ll>-lel írva – elég sokféleképpen ejtik a spanyol anyanyelvűek, így pl. a yo lehet [jo], [gyo], [dzso], [zso], [so]. Mivel a spanyolban nincs /gy/, /dzs/, /zs/ és /s/ hang (fonéma) sem, ezért nem okoz félreértést, ha a /j/-t ejtik bármelyik felsorolt hanggal.

Ha azonban nem a szótag legelején áll a /j/, akkor az mindig mindekinél marad [j], pl. bien [bjen], vagy esetleg lassabb beszédnél [bien].