Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Népszokások » Miért panaszkodnak annyit az...

Miért panaszkodnak annyit az emberek a fogyasztói társadalomra, amikor a tárgyak amiket megveszünk sokszor nagyobb örömet adnak mint az emberek?

Figyelt kérdés

2015. dec. 17. 18:31
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

Kinek hogy. Nekem nem adnak nagyobb örömet, legalábbis, ha konkrétabb vagyok, akkor mondhatnám azt, hogy a tárgyak "mindig kéznél vannak". Ebből fakad az öröm stabil illúziója, mert tudom, hogy az "enyém", ott a szekrényem polcán, bár mégis tudom, hogy bármilyen tárgy csak átmeneti örömöt okoz, amit maximum azzal oldok meg, hogy újra és újra veszek tárgyakat.


Ha valaki konkrétan azt várja az emberi kapcsolataitól, hogy úgyan így, a tárgyakhoz hasonlóan birtokoltjának érezze a másik embert (miközben a kapcsolatok sehol sem erről szólnak), akkor az biztos nem tud örülni az embereknek, sőt haragszik is rájuk, amiért nem birtokolhatók.


A fogyasztói társdalom negatív jelenségében azt is látom, hogy nem tudom annyira kedvelni az ember olyan hozzáállását, akár a tárgyak esetében is, amikor megvan egy adott megfizetendő ára bárminek, miközben egyre több a választék és lehetőség a nagy áru halmazban, és bárki kedvére megszerzi a legjobban bármiből, miközben a leges legegyszerűbb dolgoknak sem látnak az összetételei, vagy valódi értéke mögé. Hogy sok olyan vásárló van, aki nem is ismeri azt amire költ, tárgyakban is olyan dolgokat birtokol, amit nem ismer, nem ért teljesen, vagy talán használni sem tudja annyira, így ha elrontja, arra is panaszkodik, mégis örömmel tölti el az, hogy birtokolja. Emiatt is talán boldogtalanabb lehet, és képes elcsodálkozni magán, hogy "miért nem boldog miközben sok mindenem van?"

Erről eszembe jutott blog-bejegyzés, aminek az a lényege, hogy akik bizonyos dologhoz szellemileg-lelkileg közelebb állnak, jobban tudják Élvezni is azt, amit megkapnak, mint az aki csak úgy anyagilag ráfizet, de bármire húzza a száját.

[link]

2016. febr. 23. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
"....az, aki semminek nem néz utána, így aztán semmi nem jelent neki semmit. Extra nagy inger kell neki, hogy valami végre átjusson a zsírrétegen (szimbolikus vagy valódi) és megvibráltassa az alatta lévő szöveteket. Ahol már érzékelésre is képes."
2016. febr. 23. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:

Legalábbis én ezt értem fogyasztói probléma alatt, amikor az ember eleve a vásárlások folyamatában érzi kellemesen magát, hogy csak szerezhet és szerezhet, nem pedig a megismerésben, vagy használatban, ez nem csak emberi kapcsolatokban áll fenn. Nekem nem az a legboldogabb ember, aki csak megveszi a terméket, hanem az, aki érti vagy létrehozta.

pl. amikor mindenfélét vásárolok, akár komoly tartalmú könyveket, amiről tudom, hogy másoknak is megvan, "nekem is legyen", amiből aztán nem egészen értettem/olvastam, talán csak erőltetve inkább. Vagy sokan arra panaszkodnak, hogy aki fényképezőgépeket kap/vásárol az fotósnak érzi magát, még akkor is, ha a fényképezés alap fogalmaival sincs tisztában.

2016. febr. 23. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!