Miért panaszkodnak annyit az emberek a fogyasztói társadalomra, amikor a tárgyak amiket megveszünk sokszor nagyobb örömet adnak mint az emberek?

Egyrészt valóban több örömöt adhatnak a tárgyak, mert azok nem hazudnak a szemünkben, nem fordulnak el tőlünk, nem csalnak meg (esetleg elromlanak, de nem gonoszságból), szóval ha úgy akarjuk, akkor jól-rosszul de mindig velünk maradnak.

Másrészt ez szerintem azért van így, mert a rizikó miatt falat emelünk magunk köré, elfordulunk másoktól, nem vállaljuk a kockázatot, hogy esetleg találjunk egy igazán jó barátot, vagy hogy rendezzük a családi gondokat. Egyszerűen így kényelmesebb. Ez működteti a fogyasztói társadalmat, és ezt az érzést verik belénk pl. a reklámok is folyamatosan, ugyanis ez működteti a rendszert, legalábbis a "fejlett" gazdaságú régióban.

A lényeg, hogy azért panaszkodunk, mert alig van esélyünk bármi másnak örülni, mint a tárgyaknak vagy a pénznek.

"Szerintem az embernek a családján (ha jó) vagy egy igaz baráton kívül (ami nagyon ritka) szerethetőbbek a tárgyak mint az emberek."

Őszintén sajnálom azokat, akik így érzik. Nekem speciel tényleg rengeteg kellemes jó ismerősöm van, és nagyjából egy tucat azon közeli barátaim száma is, akikre a bajban is számíthatok. Nem csak nekem van sok barátom, hanem a barátaimnak is sok másik barátjuk van még rajtam kívül :) Szerintem ez így teljesen normális.

Panaszkodni éppen emiatt nem is szoktam.

Ettől függetlenül tele van a tököm a fogyasztói társadalommal. Egész egyszerűen azért, mert megköveteli hogy fogyasszunk (közlekedjünk, telefonáljunk, netezzünk stb.) ugyanakkor semmi kereseti lehetőséget nem kínál fel, amivel a kötelezően fogyasztandó javakhoz meg tudnánk keresni a pénzt.

Ebben a magyar fogyasztói társadalomban a lakosság több mint egyharmada a létminimum alatt él, és az utolsó tartalékait emészti fel. Talán ez is közrejátszik abban, hogy sokan túlságosan kötődnek az anyagi javakhoz.

A tartós szegénység, a deprimáltság ugyanis hosszú távon mentális leépülést is okoz, teljesen fel tudja borítani a normális értékrendet. Nem hiszem, hogy ennek örülni kéne.

A fene tudja. Meg kell válogatni a barátokat, a rokonokat ugyan nem nagyon lehet, de azért csak fontosabbak az emberi kapcsolatok, de én is inkább azóta tartok ebbe az irányba, mióta apa lettem.

Nekem, pl. nincs lapostévém, okostelefonom, pedig simán megvehetném, lesz is persze idővel, de még elvagyok a régivel, engem nem hoz lázba egy tárgy.