Miért van az, hogyha egy muzulmánt kérdezünk az istenükről, akkor mindig ködösítenek, és elmondják, hogy ilyen jóságos meg olyan jóságos, de érvelni soha nem érvelnek?
Jó, de akkor is, mintha a keresztények egy része "intelligensebben" állna a vallásához. Vannak, akik tudják, hogy nem szó szerint kell venni a tanításokat, hanem mélyebb értelmezésük van, hogy sok a jelkép, és hogy a vallásban nem a világi formalitás a fontos. De hasonlóképpen "bölcs" muzulmánnal még nem találkoztam.
Most néztem bele a Koránba az interneten. Találomra egy-két oldalt megnéztem. Mindenhol kb. ugyanazt láttam, csak más köntösben: Allah az igaz és könyörületes, az ő szava igaz, és lehet, hogy néha nehéz elhinni, de akkor is igaz és jó. Hány száz oldalon keresztül megy ez? Teljesen üres és semmitmondó a Bibliához képest.
A Biblia is pontosan ugyanilyen.
A keresztény kultúrkör se volt másmilyen a középkorban, boszorkányokat és eretnekeket égettek a semmiért. Elvileg egy mindenkit egyformán szerető Isten nevében.
Bármennyire is nehéz elhinni, az iszlám vallás se rosszabb a kereszténynél. A keresztény vallás se jó. Egyre megy mind a kettő. Azért tűnhet csak másnak, mert az iszlám világ még néhány civilizációs lépéssel le van maradva. (másképp gondolkodók (ateisták és tudósok) jogai, női jogok, polgári jogok...)
Amúgy a lemaradottság önmagában nem is akkora baj, ami a feszültségeket okozza így globális szinten, az az, hogy a lemaradottságuk ellenére ők is rendelkeznek a 21. század technológiájával.
Teljesen egyetértek #3-mal.
200 évvel ezelőtt a kereszténység pontosan ilyen volt. Nem kellett túl sokat magyarázni, mert mindenkinek természetes volt nagyjából minden. Azért, mert ugyanígy sulykolással tanították.
A nyakatekert keresztény magyarázatok a különböző bibliai dolgokra az elmúlt pár 100 évben születtek, amikor a felvilágosodás összezavarta az egyszerű hitet, és valahogy meg kellett próbálni összebékíteni a kereszténységet a tudománnyal.
"A Biblia is pontosan ugyanilyen. "
Nem értek egyet. A Bibliában vannak nagyon hasznos tanmesék.
"A keresztény kultúrkör se volt másmilyen a középkorban, boszorkányokat és eretnekeket égettek a semmiért. Elvileg egy mindenkit egyformán szerető Isten nevében. "
Persze, nem mondtam, hogy a kereszténység tökéletes. Azt szokták mondani, hogy az egyház azért nem tökéletes, mert maga az ember sem tökéletes. A középkorban történtek mai ésszel felfoghatatlan dolgok, de a kereszteshadjáratok meg a boszorkányüldözések oka nem a Biblia, hanem az akkori egyházi személyek voltak.
"Bármennyire is nehéz elhinni, az iszlám vallás se rosszabb a kereszténynél. A keresztény vallás se jó."
Jónak egyik vallás se "jó", mert az emberek tudnak jók vagy rosszak lenni. A vallások támpontokat képesek adni. Az iszlám vallás szerintem ilyen szempontból kevésbé hasznos, mint a keresztény.
Szóval: a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás ugyanazt az Istent tiszteli, aki megjelent Àbrahámnak. A fö eltérés köztük, hogy melyik szerint ki volt az utolsó próféta. Tehát egyre mennek, ezen kár vitatkozni.
"erkölcsi útmutatás": az egyik legegyszerübb erkölcsi kérdés a rabszolgaság kérdése. A Bibliában számtalan útmutatás van a rabszolgák vásárlására, eladására, tartására és bántalmazására, mìg az érdekükben Jézus se nagyon szól. Tehát kijelenthetjük, hogy a Biblia mint erkölcsi útmutatás megbukott.
"hasznos tanmesék": Ugyan mi? Àbrahám és Izsák története? A körítést levéve egy férfi, aki hangokat hall és a parancsukra majdnem megöli a saját gyermekét? Ebben mi a szép? Vagy amikor Jézus öncsonkìtàsra buzdìt (a kezed, a lábad, a szemed bünbe hoz, vágd le/ki)? Ennek mi az értelme? Eleve túl drasztikus, + a modern pszicihiátria megmutatta, hogy a viselkedési problémák gyökere a fejben van. Akkor most a fejünket kell levágni, vagy forduljunk inkább szakemberhez?
" a középkorban félreértették": rámutattál a lényegre. Iszonyatosan ködösít az egész, ha akarom, ìgy értem, ha akarom, amúgy. Ez egy óriási gyengepontja az egésznek. Egy jó utasìtàs egyértelmü. Gondold el, mi lenne, ha a gyógyszergyàrtók is így adnák meg a szükséges adagolást...
Az iszlám világnak is óriási problémája, hogy sokféleképp értelmezik a Koránt, és pusztán a szöveget elemezve nem lehet kimondani, hogy melyiknek van igaza.
Szia, nezd csak van egy fılm amıt a Spektrum TV keszıtett dokumentum fılm az ıszlamrol szerıntem nagyon jol összefoglal mındent.. erdemes megneznı csupan haromnegyed oras:
http://www.youtube.com/watch?v=Hv_DexA5Z78
nagyon nehez ugy ha csak belenezel a KORAN-ba a neten azt a szöbegkörnyezetet teljes egeszeben el kell olvasnı lehetöleg olyan fordıtasban ahol magyarazatok ıs vannak hozza mert ugy könnyebben erthetö mınden. Gondolj bele abba ıs hogy amıkor kı lett nyılatkoztatva a KORAN az a 7.szazadı arab törzsı vılag eletebe erkezett ehhez merten az akkorı szokasok teljesen mas volt mınt amı most van...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!