Mit gondolsz arról a kijelentésről, hogy a jogi egyenlőségért folytatott (és sikerrel zárt) küzdelem eredményeképp az eljövendő generációk küzdelme arra fog irányulni, hogy ne legyenek egyenlőtlenek?

Nők, feketék, homoszexuálisok, stb...

Ha az elnyomás tény, az emberek jogok formájában próbálnak érvényt szeretni az igazuknak, elnyomottakként nem is hibáztathatók, hisz átlebegi őket egy közösségi fájdalom és sorstársi összetartás. De amint megszerzik a jogaikat, történelem íródik róluk és beleivódik a kultúra minden pórusába az, hogy a szabadságuk és lelki békéjük feltételeként a körülményeiket nevezték meg. Ezt a sebet őrzi a kultúra és sosem hagyja igazán begyógyulni. Egy nő a mi kultúránkban már nagyjából azonos jogokkal rendelkezik, mint egy férfi, ezt kivívta a feminizmus, de kivívott-e nekik elégedettséget? Több feladatot kell ellátniuk, mert normalizálódott, hogy az egyenlőség jegyében a nő is lehet olyan erős, mint a férfi (jogtiprónak és hímsovinisztának vélik az olyan kijelentéseket, hogy a férfiak ereje és a nők gyengesége természetes dolog) pedig a férfi erő nem értékbeli erő és a női gyengeség sem értékbeli gyengeség, a vonzalom alapján a természet rendje szerint zajló, egymással egyenértékű és elválaszthatatlan pólusai a létünknek. Régen a nők beleszerettek James Dean-be, már ők lettek James Dean-ekké, a férfiak általában pedig védekezésképp (mert jóformán kasztrálva lettek) önmaguk paródiájaként elfojtásokkal és agresszióval teli macho-s végletbe húzódnak, vagy elnőiesednek, de a frusztráltság kézzel tapintható. A nők nem elégedettek továbbra sem általánosságban, hisz már összekuszálódtak a nemi szerepek és jellemzők, a divat és a kereskedelem a legjobb mércéi annak, ha egy társadalmi réteg vagy csoport az elégedetlenséget az impulzív mértéktelenséggel próbálja meg orvosolni.

A többi említett csoport kultúrája és közösségi eszméje hasonlóképp zajlik: a kulturális emlékezet arra idomítja őket, hogy minden okuk meg van elégedettnek lenni, hiszen egyenlőek, vagy egyre inkább megkapják a kivívott jogokat, de a vérükbe ivódik az, hogy egyszer valamikor még hallgattak egy sértő névre, feljajdultak ha beléjük rúgtak és megalázkodtak és elismerték azt, hogy kevesebbek, amikor harcba keltek a többekkel. Mi minderről a véleményetek? Szerintem ez egy nagyon komoly, évszázados probléma, amiből érdemes lenne tanulni, ha új rendszereket, új társadalmakat épít ki az emberiség a minden bizonnyal halogatható, de elkerülhetetlen harmadik világháború után. A büszkeség az a méreg, ami szégyen nélkül nem állhat fenn, és a jó fogalma az, ami a rosszat köztudatba engedi.