"Ha egy magyar ember utánad megy be a forgóajtón, akkor is előtted fog kijönni. " Ez egy amerikai közmondás, a netről szedtem. Ez hogy kell értelmezni?

itt a gyakorikérdéseken van pl. egy olyan kérdés, hogy ki szokta átragasztani a vonalkódot a boltban, hogy olcsóbb legyen a termék. gusztustalan.

más pl. hogy éltem egy ideig külföldön, és a magyarok lopták maguknak a biciklit. mivel szerintük az a bicikli, ami nincs leláncolva, az senkié, vagyis jobban mondva az övék. más kérdés, hogy abban az országban olyan volt a közbiztonság, hogy lánc nélkül is tudták az ott lakók, hogy ami nem az övék, azt nem veszik el.

még olyan is volt, hogy egy közösségi bárban önkénteskedni lehetett, és a magyarok a többi magyarnak ingyen adták ki a sört. ez is lopás. mivel a sörpénzből tartották fönn a helyet. szóval ezek a dolgok érdekes módon egyik más nemzetnek sem jutottak eszébe. azért ez szomorú, és jó lenne, ha változna a helyzet. Mikor ezt a közmondást kitalálták, még pozitív értelemben gondolták.

Pontosítva, elismerik leleményességünket, de kissé negatív az értelme, a másokkal való előnyre törekvéssel kapcsolatban.

Erre persze az 56-ban kiment és sürgősen érvényesülni akaró honfitársaink szolgáltattak okot.

Ha ez bánt Téged, nézd meg a következő linket:

[link]

Aki a szemelvényeket és idézeteket összegyűjtötte: Kerkayné Maczky Emese (FENET)

így is megkeresheted. (gugli)

Azt ellenben jobb ha tudod, minden nemzetben vannak jó és kevésbé jó emberek, továbbá a régi dicsőségből nem élünk meg.

Ha azt akarod, hogy a jó vélemények folytatódjanak, akkor Neked is és mindannyiunknak tenni kell érte.

Igen, azt hiszem valóban nagy különbségek vannak.

A népmeséink leleményes szegény embere az eszét mindig a rossz, a gonosz ellen használta, így pozitív példa lehetett. A 45 utáni rendszer megtanította a magyarokat kiskapukat keresni, nem tisztelni a magántulajdont, merthogy az ugye nem is létezett.

Én még azt tanultam az általánosban, hogy a szocializmusban és a kommunizusban nem létezik magántulajdon, csak személyi tulajdon. Minden más közös. Sok gyermek nőtt fel úgy, hogy apuci, anyuci a fél gyárat hazavitte. Ugye nem volt munkanélküliség, mert ha munkád nem is, de állásod volt. Ugyanakkor az ingyenmunkát is elvárták, legalábbis látszatra. Így fordulhatott elő, hogy megdícsérték a nagy gyár adminisztrátorait, akik munkaidőben igencsak lógatták a lábukat, de szombaton kommunistaműszakban bementek leveletsöpörni a két üzemépület között. Nem az élt jól, aki becsületesen végigdolgozta a 8 órát, hanem aki eléget nyüzsgött a pártban.

A vallások erkölcseit üldözendő rossznak minősítették, de az úttörők 12 pontját, csak az úttörőknek kellett betartani, a felnőttek számára egyetlen hivatalos pont volt, "csinálj úgy, mintha minden jó lenne".

Aztán mit látott a szegény ember? Eddig azt mondták neki, azért kevés a fizetésed, mert az állam gondoskodik mindenről, és különben is közös a gyár, az is a tied, aztán egyszer csak, az "ő gyára" már az ügyeskedő privatizálóké lett, ő meg dolgozhatot mostmár a magántulajdonú gyárban, még kevesebb megbecsüléséért. Ami pedig azóta megy, ne is említsük.

És igen, emlékszem mennyire ciki volt, amikor a magyar csoportok kontinentális reggelit kaptak a szállodákban, mert a szegény végre a világba kiszabadult, az ételten is megtanult spórólni magyar nem csak annyit evett a svédasztalról amennyi jólesett. Hanem Kis János módra tömte magába és bizony igyekezett csomagolni is, a szűkösebb időre. A jómódban felnőtt nyugatiak pedig nem értették, mert számukra a megfelelő minőségű és mennyiségű étel nem képviselt külön értéket. Igen, primitívnek tartották és lenézték a magyart. Nem értették, hogy az ami nekik a havi fizetésük töredéke, azok az áruk másoknak, egész havi, vagy több.

Mindez persze nem mentség, csak ez van.

Igen, ma már az "amerikás" magyarok közt is vannak, akik nem a nehézségek leküzdésére használják az eszüket, hanem a törvények kijátszására.

Ahogy itthon tanulta. Ma már nem a saját jövedelmét az országnak felajánló Széchenyi a példakép, hanem aki a közösből minél többet tud magának kiügyekedni.

Sok ma 20-60 éves ember, mitől tanult volna meg különbséget tenni, a jó célú és erkölcstelen leleményesség között?