Milyenek a magyar emberek? Mik az általános jellemzőik?
Azt a tanulmányt én is láttam, de nem igazán értettem. Mármint nem sok olyat mondott amit nem tudtam volna magamtól is kikövetkeztetni.
A magyarok a honfoglalás körüli időkben alacsonyak, sötétbarna/Feketés hajúak voltak, roppant ügyesek. Valami rusz tábornok azt hiszem olyasmit mondott, hogy "ezek a kis fekete legények 10 vágnak, amíg a mi fiaink egyet."
Ebből valamit magunkkal hozhattunk, bár rengeteget keveredtünk más népekkel.
Saját észrevétel(nem tudom más országokban is így van-e), hogy szinte minden magyar gyerek szőkének születik, de mire iskolába megy bebarnul. Mire kijárja az első 4 osztályt már alig találni olyan gyereket akiben több a szőke mint a barna/fekete. Mire az általánost kijárja meg már alig van olyan, akiben van egyáltalán szőke.
Talán ez az ami nagyon általános. Belső tulajdonságot nehezebb mondani mert minden ember más, de mivel elég jó helyen vagyunk az öngyilkossági rátában, ezért gondolom elég depis társaság lehetünk.
Az meg hogy ha van 2 magyar ember annak 3 féle véleménye van azt betudom a túlzott szabadság szeretetnek, ami a lovas népekben különösen érős. Mert ugye ha szabad vagyok, szabadok a jogim, nem igazán tűröm, hogy bárki belepofázzon a dolgaimba. Lehet mondani hogy ez hülyeség, de szerintem tudat alatt erről van szó.
*jogaim
Még valami: tudom hogy ez nagy általánosítás és egyáltalán nem biztos, hogy van igazság alapja, de tartják, hogy "minden magyar ember lelke felderül ha lovat lát"
Legalább is az enyém biztosan, minden körülmény között.
A 4 éves hugom bolondul a lovakért, a bátyám akiről azt hittem nem érdekli semmi, szintén.
Ez nálunk családi?(pedig senki nem foglalkozik lovakkal, és nem is foglalkozott.) Vagy ez általában érvényes a legtöbb agyarra?
Szabadlelkűség bennünk van és az is, hogy évszázadok óta itt vagyunk és képesek voltunk alkalmazkodni és népekkel keveredni, csak, hogy a cigánnyal nem megy.
Mára annyi cigány és idegen van köztünk, akik nem akarják elfogadni, hogy ez a mi földünk, így kihasználták a magyarok gyengéjét. Utálhatjuk egymást.
Én szüleim se neveltek hazaszeretetre. Pedig utána néztem én családomban magyar és német ősök vannak. Manapság már senki nem neveli a gyerekébe miért legyen büszke arra hogy magyar! Ez szerintem nagyon általános és nagyon káros a magyar népnek!
Bunkó,változni képtelen,szolgalelkű.Az újra nem nyitott,elmaradott,a világot egyszerű módon látó,egészségtelenül élő,érdektelen,elnyomható.
Kb ilyen a magyarok 70-80%-a.
A maradék pedig megpróbál elmenekülni.
Tipikus diktátornak való vidék.
az utolsó kettőnél van az igazság.
a magyarok többsége ma szűk látókörű, egyszerű, beképzelt és elég bunkó ember. a legtöbb embernek nincs érdeklődése, hobbija. és sajnos az is igaz, h alig lehet találni olyan embert, aki képes lenne normális kommunikációra vagy nyitott lenne ismerkedésre.
és majd’ elfelejtettem, a magyarok egyáltalán nem toleránsak, imádnak belekötni abba, aki vmiben más és szeretnek más magánéletébe beleszólni.
és a 16-os nagyon jól írta: változásra képtelenek. ha egy külföldi fórumról átmegyek egy magyarra, mintha évtizedeket mennék vissza az időben. úgy látom, h a magyarok gondolkodásban semmit nem fejlődtek az utóbbi évtizedekben sajnos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!