Nem gondoljátok, hogy azért van ez a sok iskolai erőszak, kicsapongás, lövöldözés, mert a tizenévesek gyakran iszonyúan leszarják egymást?

Nem szeretnék önsajnáltató kisregényt írni a saját esetemről, de igen, részben velem kapcsolatos a kérdés. Azt szeretném megtudni, hogy egy fiatal közösségben aki az elején kicsit különcnek, nem menőnek, illetve a vagányság dolgaiban járatlannak és éretlenebbnek tűnik az átlagnál és kicsit talán el is ássa magát, azt miért kell utána éveken keresztül leprásként kezelni? Miért van, hogy egy első benyomás után nem kap az ember második esélyt? A koromnál fogva persze a felnőtt társadalomról nem nyilatkozhatok, de úgy gondolom, hogy ha az embernek már több tapasztalata van, akkor már tudja, hogy esetleg több is van az emberben, mint ami elsőre feltűnik és nem fekete-fehér az igazság. Meggyőződésem, hogy a lövöldözések azért lesznek egyre népszerűbbek, mert akik eleve a közösségek peremén vannak, azok fele véletlenül se próbál senki közeledni. Korábban én is abba a táborba tartoztam, aki egy-egy ilyen bekattant tiniről szóló eset hallatán felháborodik, de egyre inkább velük tudok együtt érezni, ahogy hasonló gyerekként átélem azt a tökéletes érzelmi leszarást, ami egy ilyen gyereket ér. Az, hogy ilyenként egy közösségben esélyem sincs érvényesülni, hogy látom, hogy az alapvetően értelmes csaj az ösztöneire hagyatkozva vonakodva odaadja magát a legerősebb bikának a csordában, vagy épp az első kamu-művészléleknek, illetve a sorozatos sértések belőlem is olyan érzelmeket hoznak ki, amikre nem gondoltam, hogy képes vagyok. Miért nincs nyitva senkinek a szeme? Miért nem vagyunk jobban tekintettel egymásra?