Vályogvető mesterséget űzhették magyarok is?
A cigányok beköltözése előtt nem csináltak vályogházakat... Ez egy viszonylag új dolog, pl. a Nyírségben csak a XX. sz. elején terjedt el, a vert fal helyett. De másfelé is csak fél-egy évszázaddal korábban lett általános.
Településfüggő, hogy hol csinálták szinte kizárólag magyarok, hol szinte kizárólag cigányok, és hol vegyesen. Itt írnak erről egy keveset, nyomni kell egy Ctrl+F-et, és beírni, hogy sarkad. Ez a lényeges bekezdés.
Jó link. Amúgy a vályog világszerte ismert és használt építkezési mód volt már az ókorban és előtte is. A nagy esőzésekre való érzékenysége miatt inkább a száraz éghajlaton vált be, mint Afrikában és a Közel-Keleten, de az amerikai kontinensen is használták és keleten is. Nálunk is az Alföldön a folyószabályozás, az árterek lecsapolása és a fásítás után lett használható és tudott elterjedni. A régi alföldi ártéren nem lett volna rá megfelelő a vidék a mocsári ártér és kevesebb fa miatt.
Magyarországra a cigányok úgy az 1300-as években érkeztek, így előtte amennyi vályog készült hazánkban, illetve részben vályog az eleve magyar és más nemzetiségiek által készült el. Az alap építőanyag a fa volt, bár vályoggal tapasztott falak azok voltak előtte is.
Vivitus és Plinius is említi a vályogot mint jól használható építőanyagot és még ma is állnak még ókori vályog épületek, szóval adott körülmények között valóban nagyon tartós és használható is. Az ókor Egyiptomban és Görögországban is a sima lakóépületek vályogból készültek és kőből főként a templomok és más középületek épültek. Európában is a déli, melegebb és szárazabb vidékeken már időszámításunk előtt építkeztek vályogól.
Talán érdekes lehet, hogy Jemenben, kb Afrika szarva fölött, Shibam városa egy komplett lakótelep vályogól és ma is lakják. Tényleg nem semmi, hogy ez lehetséges vályogból, csak azért is, hogy nagyon le se becsüljük a vályogot (mint szokták).
És közelebbről így néz ki.
Arg-e Bam i.e. 500 környékéről Iránban.
Mezopotámiában is gyakran használták akár önmagában, akár égetett (kerámia) tégla burkolattal is.
Vályoghasználat természetesen volt régen is, de a kérdezett vályogvetés a vályogtégla előállítását jelenti. Az pedig nem olyan régen terjedt el, ahogy a #2 linken olvasható.
Egy ismerős akart modern vályogházat építeni, de már az engedélyeztetéssel is problémák voltak, meg kölcsönt se kapott semelyik banknál vályogházra. Úgyhogy már vagy 10 éve rohadnak az alapok, mert nem tud továbblépni.
4#-es!
Ez érthetetlen, mert úgy tudom, vannak kifejezetten vályoggal építő vállalkozók.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!