Mit szóltok ehhez az íráshoz?

Egy könnycsepp gördült le az arcán. Én még soha nem láttam az apámat sírni. Elkaptam a tekintetemet. Nem akartam látni, ahogy a kezével letörli a könnyeit. Beljebb léptem a szobába, és mellbe csapott a gyomorforgató bűz, ami szobában terjengett. Éreztem, ahogy elevenen megrohad… Azzal a lendülettel kifordultam a lakókocsi szobájából, és lerogytam egy kis sámlira. Belém nyilallt a fájdalom, ez az apám? –kérdeztem, de nem magamtól Mindig azt hittem, hogy valami óriás, valami hatalmas, erős, hős, akitől mindenki fél, de nem, itt van előttem egy összeaszott test, egy koszos lepedővel letakarva, egy kis kukac…

Míg töprengtem a kis rozoga sámlimon, anyám kezdett beszélni hozzám, hogy honnan szólt nem tudom, de hallottam.

- Olyan, vagy mint az apád! Jól nézd meg, mert belőled is ez lesz!

Rágyújtottam, szívtam egyik cigarettát a másik után… vissza kell mennem - gondoltam, meg azt is gondoltam, hogy nem és elfutok világgá, hogy senki soha ne érjen utol.

Visszamentem a bűzbe. Ez még mindig sír – állapítottam meg

Szederjesek a körmei, lilul a szája és nehezen veszi a levegőt…

Anyám ismét kiáltott – Takard le, takard le ezt a szörnyet, gyűlölöm, utálom, égjen a pokol tüzén!

Ő nem szörny –szóltam

Ő az apám! Egy könnycsepp gördült le az arcomon- soha nem látott az apám sírni.