Tudtok mondani nem agyonrágott monológokat?

Igen, itt van néhány kedvenc filmes monológom:

Egymásra nézve (az egyik szereplő meséli):

Kora délutáni vonat, odakint lassú eső szemerkél, bújócskát játszik a napfény. 1955. Útitársam, aki velem szemben ül, nagy orrú, hunyoros szemű férfi, el-elbóbiskol. Egyszer csak fölriad.

- Az ördög vigye el! - Már fogja a cókmókját és törtet kifelé, hogy leugorjon a mozgó vonatról.

- Le ne ugorjék, mert kitöri a nyakát! - Mondom.

- És melyik a következő megálló? - Kérdi tőlem.

- Balatonlelle.

- Akar hallani egy sztorit Lelléig?

- Miért ne? - Kérdem én.

- Na jól van.

Több, mint egy éve ül egy pofa magánzárkában. Most nyílik a zárka ajtaja, és belép rajta egy hórihorgas kopasz ember, tetőtől-talpig fekete öltönyben.

- Én vagyok az ítélet-végrehajtó. - Mondja.

- Áh, szóval a hóhérnak tetszik lenni? - Mondja neki az.

- Igen, köznyelven így mondják. - Egyezik bele a másik. - De én ítélet-végrehajtó vagyok, és én fogom felakasztani önt holnap! Mit óhajtana vacsorára?

A pofa vacsorát rendel. Aztán tolat meg papírost kér, amit ilyenkor szokás. Megjön a vacsora, a papír, a toll, meg ráadásnak két tiszt is. Leülnek a sarokba és figyelik szótlanul. Elfogy a vacsora, az egyik papíron ott a búcsúlevél, a másikon elkészül a búcsúvers. Akkor a vaslépcsőn csizmák dübörögnek végig. A pofa, aki nem különösen beszari alak, most úgy áll fel, hogy két kézzel fogódzik az asztalba. Vacognak a fogai. Előtte áll a börtönparancsnok, amögött a hóhér. Majd kilép a hóhér a parancsnok mögül, és azt mondja:

- Közölnöm kell önnél, hogy a vezérőrnagy elvtárs parancsára megvicceltük önt. Tekintse úgy, hogy az egész csak tréfa! A mai kivégzés elmarad.

Az emberünk leroskad a priccsre, a különítmény távozik. Az ajtóból hirtelen visszafordul a hóhér.

- Na, azért mégiscsak jobb a tréfa, mint a kötél, ugye?

Az emberünk csak ennyit mond:

- A jó q urva anyádat!

Szemüvegesek:

Komolyan mondom, az ember már azt sem tudja, hogy sírjon-e vagy röhögjön! Nyolc hónapi munkát vágnak haza egyetlen egy mondattal. Üzletek, mozi... Persze város kell! Add ide az ernyőt! És az a legfélelmetesebb, hogy én az első perctől kezdve tudtam, hogy ide valami másra van szükség. És mégis nyolc hónapon keresztül idétlenkedtem azon, hogy hogy lehet egy lakást... Lakást?! Ötven négyzetmétert jól felosztani. Mé' nem tudtak hamarabb szólni? S lehet az egészet elölről kezdeni. Körte van? Aztán majd valakinek eszébe jut és ezt is szépen leállítják. Persze az az igazság, hogy ha valaki ezt jól kitalálja, akkor evvel sok mindent meg lehet oldani. Üzletek, öregek, srácok, a garzonokat fel a tetejére! És garzonok, piszok jó lakásokat lehet csinálni, egy csomó közös helyiség, és ha valahol, akkor itt van szükség a mozgatható falakra. Villanyt! Te, ez nem is hülyeség! Hát ez már tiszta rögeszme, nem?

Szindbád:

Elmentem az édesanyámhoz. Jól van. Úgy él, mint számtalan évvel ezelőtt. Maga művelteti a kis földjét, a kis szőlejét. Nem szorul senkire. Más ember, mint én vagyok. Más fajból voltak ők, mint amit ideadtak nekünk. Azok tudtak élni. Még akkor lehetett is élni. És jól tudtak élni. Ezek itt nem tudnak. Nem is tudják, mi a szép és mi a jó élet. Nem tudják mi a jó falat, a jóízű pihenés. Nem szeretem ezt a mai világot. Azt mondják átmeneti idők. Csakhogy én nem kívántam átmeneti időt. Arra sem emlékszem, hogy ezt az egész életet valaha kiköveteltem volna. Protekciót biztos nem vettem igénybe. Már arra sem vagyok kíváncsi, hogy minek örülhet az ember ha magyar.

Milyen hosszú kell egyébként?

2-esnek!

Amit írtál, az párbeszéd és nem monológ.

Jajj!