Vélemény a versemről? A mostani közoktatási helyzet adta az ötletet.

Hát igen.

A gyanútlan vendég betér egy étterembe, rendel, kihozzák neki a hideg, büdös, félig nyers marhasültet és amikor az reklamál, akkor a szakács kijön és a pofájába vágja, hogy kussoljon, mert ő még ilyet sem tud.

Hát, az a helyzet, hogy a fogyasztó jogán bárki kritizálhat ételt is, írást is. Az pedig, hogy jobbat készítsen, az alkotó dolga, nem a fogyasztóé.

A saját verseimből ide nem pakolok be neked, mert nem akarlak megalázni.

1. Ha véleményezek, annak már örülhetsz, mert sokkal rosszabb azok helyzete, akik írományait még arra sem tartják érdemesnek.

2. Nem kötelességem téged nevelni, tanácsokkal ellátni, de ha már, hát akkor legalább odáig illene eljutni, hogy értelmezhető - és ne ilyen félreértelmezhető - mondatokat alkoss:

Szemünket mossa lélek, áldott végtelenben.

Legyen gyáva, ki mára hontalan.

Legyen e szent föld átkozott jelenért?

Ezek meg műpátosszal terheltek, de egyenesen a nevetségességig:

Álmodj nemzetünk, te vágtató úttörő.

Lázadj magyar, te surranó gondtalan.

Most tényleg, mi a bánatért kellene lázadnia egy gondtalan magyarnak, aki surranással tölti az idejét?

Van erre válasz? Nincs.

Ha már hazafiság, akkor mondjuk kb. ilyen egy kortárs vers, amelynek azért van mondanivalója is, meg némi, kevéske irodalmiság is szorult belé:

Szerelmes vers

Éretted?

Eltépném Prométheusz láncát!

Éretted?

Lejteném Belzebubnak táncát!

Éretted élten át élnék számkivetve!

Éretted meghalnék... jeltelen temetve.

Éretted ölnék is! Tigrisbőrbe bújva!

Éretted - ha kérnéd - ember lennék újra.

Éretted szolgamód szántanék e tájon.

Éretted sírnék is. Igaz szívből,

fájón..

Éretted.

Drága, szép Magyarországom.