Mit gondoltok a versemről?

Önbörtön

Mondatok hagyják el a számat,

mik a falon pattognak vissza,

perzselő fénynek fordítok hátat,

míg szavam a kosz issza.

Szemem egy hideg börtön,

mit rácsos álarccal takarok,

álcámat, mint ruhát, felöltöm,

nem vagyok, semmit sem akarok.

Váram építem poros levegőből,

énekem szól elveszett gyönyörbe,

pedig csak dolgok földből, kőből

és én, a fejembe üvöltözve.

Kuporogva ülök a démonokkal,

körben táncoló lassú fényekkel,

hallgató, lélegző, fényes ikonokkal,

megfognám, de mind élve kell.

Fel kel a nap minden reggel,

én ekkor fekszem ágyamba,

összefekszem már ezzel,

ezzel, mi magába zárna.

Egy lelkem reszket, üvölt,

hangja a fejemig jut bennem,

mert a világban túl sokat tölt,

mert egy helyben kell mennem.

Eldobott kövek sértik hátam,

levegőm már alig, csak tartalék,

mentő szűkösség lakozik bátran,

hisz kifelé beszélni akarnék.

Otthonom az én vagyok magam,

nem harapok, nem rúgok semmit,

elborulok lakomban, s élek halkan,

mert még megtehetek ennyit.

Rácsok feszülnek előttem,

de markom nem éri őket,

túl kicsi vagyok, nem nőttem,

nem foghatok stabil követ.

Fény ragyogna innét messze,

tépné ki magát egy dobozból,

futna, ha lenne mérhető esze,

de inkább várat épít koszokból.

Egy érintésre várok, halk szóra,

motyogásom már az életemre tör,

míg fordul, kattan egyet az óra,

és felém mered egy csillogó tőr.

Fázom, reszketve húzódok össze,

nem zavarok senkit létemmel,

sosem megyek túlzottan messze,

csak vágom a padlót élemmel.

Kuporgásomban hangok jönnek,

hangok mennek és hangok...

Mikor lesz vége ennek?

Saját sikolyokat hallok.

Vállam fölött szállnak a beszédek,

fojtó lelkek előttem teremtenek le,

míg reggelente fel-fel eszmélek

és jó szavakkal temetgetnek be.

Sós patak árad arcom nyílásaiból,

kezemet fogja egy fénysugár kőből,

testem messze hever a világostól,

megformázom magam lassú hőből.

Artikulálatlan, ki nem mondott,

a lelket terhelő, temetőből szökött,

a nedvéből ki még nem ontott,

de szájából már keserűen kiköpött.

Eltoltan érkeztem, odébb menve,

arrébb löködve kezemet fogva,

most ülök jó szándékba tömve,

néma sikolyban meg-meg fojtva.