Mit gondoltok erről a rajzról?
Kedves előző. Igaz, amit írtál, csak nem erre a rajzra. Ez egy tanulmányajz. Egy tabulmány rajzot célszerű szabályok szerint megrajzolni, már csak azért is mert az ember a saját dolgát könnyíti meg.
Művészeti szakközépiskola, épp rajzórán vagy, és élő modellről rajzoltok. Megmakacsolhatod magad, és mondhatod, hogy te csakazértis fordítva rajzolod az orrát. Rajztanár azt kérdi: Te hülye vagy?
Az a helyzet, hogy te a rajzot az alkalmazott grafikával kevered. Na, az utóbbiban nyugodtan lehet művészkedni. Ám az előbbiben semmi értelme.
Köszönöm szépen a válaszokat, és megpróbálok minél több tanácsot betartani. :)
Az egyik válaszoló mondta a meglévő modellről való rajzolást.
Nos, én képről így dolgozom:
Még itt is van mit fejlődnöm, de azért ezek a rajzok elismerhetően jobbak a kérdésben szereplőnél.
Azért próbálgatom még a fejből való rajzolást, mert egyszer megkaptam itt több embertől is a kritikát, hogy jó lenne, ha nem másolnék, hanem fejből rajzolnék... Hát én rajta vagyok. :D
Ezek sokkal jobbak, amiket utoljára linkeltél.
GOndolom, nagyon fiatal vagy.
Tehetséged egyértelműen van, tanulj és foglalkozz vele sokat.
(Egyébként vannak dolgok, amit csak az élettapasztalat hozhat meg, egy fiatal a technikát tanulja, és majd szerencsés esetben jön a tartalaom is.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!