Jó ez a vers? Ma írtam kíváncsi vagyok mit mondtak?

Összetört életem szilánkjai

kezemben,

ahogy markolom őket, mélyen

sebeznek,

és hull a padlóra az emlékek

vércseppje,

ahogy feszíti szívemet a múlt

keresztre,

egy üres, sötét, külvárosi kis

szobában

néma falak mögött életem

haláltusája,

az ajtó résnyire nyitva, nyikorog a

szél,

mint hű paraszt kései siratót

zenél.

Az ócska, szakadt függöny lassú

táncot jár,

s olykor beles a fény, s átkarol a

félhomály,

talán a remény, `ki ily sunyi módon

benéz,

s jövőm lyukas forintjait dobálja

felém.

És éjfélt üt az ezeréves falióra,

a szél nem zenél, a harangok

szólnak,

majd megáll az idő, a szív se

dobban,

és velem búcsúzik a tegnap, szótlan,

és már nélkülem érkezik a holnap.