Mit gondoltok a lenti részlet alapján lenne értelme foglalkoznom az írással?

Szaladtam mint egy őrült. Fejemben még vízhangzottak Anna kemény szavai. "Senki vagy! Ebben a világban téged tisztelnek, de csak én ismerlek igazán. Fejest ugrasz egy értelmetlen házasságba egy nővel akit sosem láttál, csak azért, hogy büszkeséged és férfiasságod megmentsd és bizonyítsd. Ne félj nem kérem, hogy maradj. Sőt én leszek az első aki ha megalàzva vissza ténferegsz kinevet. Jó utat."

Ez a kis monológ elég volt ahhoz, hogy elveszítsem a maradék önbizalmam is. Most mégis sebesen repülök az ismeretlenbe. ÉN, a híres és elismert művész egy porlepte ország bűzlő negyedében keresem Őt, az ismeretlent, a végzetet, a szélhámos orosz nő karjaiból egy magyar nő kétes üzletébe menekülök saját magam elől. Ahogy így gondolkozok, lábaim maguktól vezettek egy vendéglő teraszára. Az órámra pillantva láttam, hogy bármelyik pillanatban itt lehet. Leültem a legtávolabbi asztalhoz és elvettem egy újságot. Na nem mintha bármit értettem volna a magyar szövegből. A szél kellemesen borzolta fekete hajam, ami inkább már sörénnyé nőtte ki magát. Holnap meg kell látogatnom egy fodrászt.

-Elnézést, szabad?-Egy bársonyos hang zökkentett ki a gondolataimból. Felnézve pedig megláttam Őt. Legalábbis nagyon reméltem, hogy az előttem álló tünemény az a hölgy akit vàrok.

-Természetesen-A hangom kínosan magasra sikeredett de ez még semmi volt ahhoz képest ami aznap várt rám. Annának teljesen igaza volt a megaláztatással kapcsolatban. Fenébe a hűvös angol nőkkel! Fenébe velem, aki nem elégedett meg vele. Vagy azzal az orosszal akitől menekülök. Röhej. ÉN menekülök egy NŐ elől. Dehogy egy nő elől! A saját önpusztító életmódom következményei elől. Ideje bűnhődnöm. És ha már biztos a halál, amit jelen pillanatban a házasság testesít meg, inkább én megyek elé. Lassan végigmérem az előttem csücsülő nőt.

-Ne haragudjon, hogy megzavarom de mégis honnan tudta, hogy nem vagyok magyar?

-Oroszul motyogott.