Mi a véleményetek erről a versről?

Fenevad

Fekete körvonalai vibrálva táncolnak

Éles kontrasztot alkotva a hófehér hóval

Mélyvörös, hideg szempárja éhesen villan rám

Szája nagyra tátva, de még így sem hatolja át

A nehéz levegőréteget visító hangja.

Vagy tán nem is a gomolygó vízpára okozza

- bár fejem fájdalmas kongását azért fokozza -,

Hisz a gondolatra, hogy a rettentő félelem

Szívemet behálózva tekereg ereimben;

Füleim a süketek világába baktatnak.

Szövevényes pókháló, mi testemet szövi be

Tőlem nem tágító, sem félő vad okozza ezt

Rettegéssel ízesített keserédes fonál

Lényem egy része szó nélkül neki vetné magát:

Tekintetét enyémbe fúrva, merevedve.

Forró könnycsepp gördül ki riadt szemem sarkából

Elindul útjára, mi legelső és utolsó

Fáradtan haladva zsibbadt arcomon és számon

Perzselő keskeny csíkot hagyva fagyott ruhámon

Hogy a hóba essen, mint porszem a fúvásból.

Vadító táncát újra járni kezdi, mire én

Figyelem, amint a másik irányba lábam lép

Tán az örökkévalóságon és azon is túl

Az idő forgásának irányában; ha nem fúj

Hirtelen levegőbe orra, mi fekete-szén.

Borzongó bőrömből tüskék kiállni kezdenek

Amint a vad a láthatatlan szag után keres

Fejét tőlem elfordítva; tüdőm emelkedik

Mélyen kapva a vágyott ördög-élet után, mi

Bizonyosan vesztemet fogja okozni egyszer.

Sáros hóba süllyedő lába emelkedni kezd

Lassabban, mint a folyóvíz folyása felfele.

A pengeéles csendbe hatol szívdobbanásom

Erősebben, mint valaha és ez megnyugtató

De ő tovább nem mozdulva kőszoborrá dermed.

Pillanatok tömegét fújja a feltámadó

Nyugtalanság szele: rájövök, életem gyászos.

Halálom és sírom helye lesz ez a talpnyi föld

Ha az illatom édesebb a szagnál. De rögtön

Mi történik? Leszakad rólam a nehéz fátyol…

Számba maró kín hatol, dörömböl kongó fejem

Gyötrelem járja át testemet, ez érthetetlen

Miért találkoztam az édes földdel és élek

Miért nem vagyok halott, ha ez a sorsom, kérlek

Miért vagy csendben és nem válaszolsz kérdésemre?

Fehérség hull a fellegből, mindent beborítva

Eltakarva sarat, nyomokat, embert és múltat

A szél a hópelyhekbe túr jeges ujjaival

Elfújva emlékeket, elfeledve azokat

És csend melengeti átlátszó takarójával.