Mit gondoltok? Folytassam az írást, vagy ne?

Szeretni egy férfit, vagy egy nőt annyi, mint egy tökéletlen lényt, egy beteget, egy gyengét, egy bűnöst szeretni. Ha valóban szereted, meggyógyíthatod, megmentheted. Egy lánynak nem egy alacsony IQ-szintű izompacsirtára van szüksége. Hanem egy olyan megértő férfira, aki jóban-rosszban, egészségben-betegségben mellette van. Benned minden meg volt, ami csak kellett. De elveszítettelek. Máig nehezen dolgozom fel ezt a kegyetlen sorscsapást. Csak egy apró mozdulat volt, és az életem egy 180 fokos irányt váltott. Vége lett mindennek. Nem volt többé olyan, hogy mi. Csak én. Te pedig több száz kilométerrel tőlem léteztél. A mennyországban. Nélküled a szívem csak egy üres, kopár felszín, ami az együtt töltött percek emlékét oltalmazza. A baleset minden egyes mozdulatára tisztán emlékszem.

*visszaemlékezés*

A piknikezésből indultunk haza kéz a kézben, mint egy friss házaspár. Pedig még csak 8 hónaposak vagyunk. De ennek az időszaknak egyetlen percét sem bánom, amit veled töltöttem! Melletted biztonságban éreztem magam. Jelenléteddel több méteres kőfalat építettél körém, elzárva így az utat a rosszakarók ellen. Senki iránt nem éreztem még így! A gyomromban repkedő pillangók a nap 24 órájában szorgoskodtak, meg nem állva egy percre sem. Csak egy lépés volt! És vége lett mindennek. Mindenki sikítozott, csak én álltam egy helyben lesokkolva. Az autó pár méterrel előttem romokban hevert. Alóla egy véres kéz nyúlt ki. Az lehetetlenség. Ő nem lehet. Mire feleszméltem, már a tűzoltók és a mentősök a dolgukat végezték. Majd hirtelen megláttam őt. Ahogy a tűzoltók ráteszik a fekete ponyvára. Az egész teste csupa vér, és sebes volt. A szívem ott vált üressé. Éreztem, ahogy könnyek sokasága csorog le a kipirosodott arcomon. Szörnyű volt látni. Odaszaladván ráborultam a mellkasára. Éreztem, hogy a szíve, amely nemrég még értem dobogott, feladta a küzdelmet. Csak sírtam, sírtam és sírtam. Nem tudtam megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy többé már nem lesz mellettem. Nem lesz, aki felrántson a padlóról, ha magam alatt leszek. Nem lesz, aki elfogadjon olyannak, amilyen vagyok. Nem lesz, aki teljes szívéből szeressen.

Így visszaemlékezvén még mindig azt érzem, amit a baleset után. Ürességet. Máig lehetetlen felfogni, hogy már nem vagy az élők között. Az tart életben, hogy a sírod mellett ülve tudom, hogy mindig velem vagy. Ha beszélek hozzád, érzem, hogy meghallgatsz. Ez az egyetlen hely, ahol veled lehetek. Ha kell, akár a fél életemet is eltöltöm itt, csak hagy érezzem azt, hogy mellettem vagy és támogatsz. Emlékszel mit fogadtunk meg nyolc hónappal ezelőtt? Hogy örökké együtt leszünk! Lehet, hogy a következő találkozásunk már a mennyországban lesz, de addig kitartok melletted. Mert szeretlek! ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ!