Küldenétek SAJÁT verseket, történeteket (nem valami összecsapott semmire gondolok)?

Volt egyszer egy kismalac,

Felmászott a fára,

De nem tudott fáramászni,

Eltörött a lába..

Sikítozott rémültében,

Rátalált a pápa,

Elvitte hát Vatákánba,

S meggyógyult a lába.

Megköszönte a segítséget,

S újra mászott egyet,

Ismét eltörte lábát,

De most nem mentette meg...

Rátalált egy öregasszony,

Gondozta s védte,

Befogadta, téplálgatta,

És így lett ennek vége.

Itt találsz más ajánlókat: [link]

Itt meg a sajátom: [link] (nem reklám, te kérted).

Az első is történetekkel foglalkozik, NAGYON jó történetekkel, hozzáteszem, de ha több közül szeretnél válogatni, akkor ajánlom a Merengőt. Kapcsolatba lépsz a szerzővel, írsz neki egy pü-t, ha megengedi, akkor pedig rengeteg szotri közül tudsz válogatni!

Remélem, segítettem!

Most indítottam egy blogot, saját történetemet töltögetem fel rá.

[link]

Egyszer

Egyszer mikor a tóparton sétáltam,

A fák csúcsait kémleltem,

Arcomra a nap fénye vetült ,

Míg könnyeim a pórba hulltak...

A vízbe ugranék,

S nem úsznék,

Hozzád szállnék,

Hol te várnál rám...

Kinyitottam a szemem,

S anyám fogta a kezem,

"Nem ér ennyit senki"

-suttogta...

De én csak az arcába üvöltök,

S kirántom karjaiból a kezem,

Kifutok a házból, messze el az élettő,

Mély levegőt veszek, s a tóhoz sétálok...

Egyszer a tiszta kék égen fenn volt a Nap s a Hold!

Volt két csillag, melynek fénye a szívemig hatolt!

E fény olyan erős volt, hogy megvakított engem,

S nem láttam, hogy mi történik, így nem volt mit tennem!

Elragadott a csillogás, hisz fényes volt, s oly szép,

És nem vettem észre azt, hogy ez csak egy álomkép!

Mert a két szép csillag fénye egyre halványabb lett!

Nem csillogott, nem ragyogott! Többé nem nevetett!

Nem tudom, hová lett fénye! Elveszett valahol!

Itt hagyott! Hát elment tőlem! De ő ezt tudja jól!

Aztán szép lassan kialudt! Nem ragyogott többé!

Akkor jöttem rá, hogy semmi sem tarthat örökké!

(Mentségemre szolgáljon, hogy 13 évesen írtam... Most 25 leszek.)