Ez jó lett? Mondana valaki kritikát?

Mindig is szerettem az esőt. Volt a nagyszüleimnek egy háza egy fenyő erő mellett, ha esett az eső mindig kiültem a teraszra, vagy hidegebb napokon az ablakban néztem. Akkor még nem tudtam mit jelent számomra. Nekem az eső nem egy környezeti tényező, ami folytonosan megismétli önmagát. Nekem az eső jelkép, a biztonság jelképe. Erre csak azután jöttem rá, miután elvesztettem e jelképnek a jelentését. Először fel sem fogtam mit vesztettem el, csak évek gondolkodása után jutottam el arra a következtetésre, hogy a biztonság érzetemet.

Néztem az esőt, a fenyvesek tűlevelei végén megállt egy-egy pillanatra, s gyémántgyöngyé változott, amin megcsillant maga az erdő. Tűlevelek halmai hevertek a földön, s ahogy az esőcseppek rájuk cseppentek pattantak egyet, mintha azt mondanák „hé még itt vagyok”.

Aztán átnéztem az égmetsző diófánkra, olyan hatalmas és erős volt, mint egy bástya, ami a barbár ellenség elől saját testével védi meg a kétségbeesett népét. A nagy elterülő leveleket meg-megkoppantotta az esőcseppek hada. Mint amikor egy rossz kisdiákot a tanár fegyelmezésképp tarkón csap, nem úgy, hogy fájjon neki, csak, hogy tudja, hol a helye. Az eső épp így vágta tarkón a szélben kószán lobogó faleveleket.